Hírek

Lázár: a kormány stratégiai partnernek tekinti az agrárkamarát

A kormány stratégiai partnerének tekinti az agrárkamarát (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), és kész arra, hogy a közelgő tisztújítást követően új együttműködési megállapodást kössön a szervezettel – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János az agrárkamarai választásokat megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a szervezet felállítása a magyar agrárium megújítása érdekében tett fontos lépés volt.

Hozzátette:

első ciklusában az agrárkamara jól dolgozott, további megerősítésére, feladatokkal, felelősséggel való ellátására van szükség.

A politikus azt kérte a kamara 370 ezer választásra jogosult tagjától, november 3-án vegyenek részt a tisztújításon. Azt javasolta, szavazatukkal a kisbirtokosok érdekszövetségét, a Magoszt (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) támogassák.

A magyar agrárium hagyományai és teljesítménye alapján a magyar gazdaság húzóágazata lehet, jelentősen hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához. A kormány célja, hogy növekedjen a mezőgazdaság GDP-n belüli aránya és minél több család megélhetéséhez járuljon hozzá az ágazat – hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János rámutatott, a mezőgazdaság döntő jelentőségű a vidék számára. A kistelepüléseken az életfeltételek, a kereseti viszonyok javításában a szektornak óriási szerepe van. Jelenleg 180 ezren kapnak földalapú támogatást, ezt a kört a kormány bővítené.

A kormány stratégiai célja a kis- és közepes gazdálkodók erősítése, ez érvényesül a támogatás- és a földpolitikában is. Az állam az elmúlt években 270 milliárd értékben 200 ezer hektárnyi földet adott el döntően a kisbirtokosoknak, ezzel vagyonhoz, termelési eszközhöz juttatva őket – tudatta a politikus. A cél az, hogy a magyar emberek élelmiszer-szükségletét a hazai mezőgazdaság és feldolgozóipar elégítse ki. Szeretnénk önellátásra berendezkedni – közölte a miniszter.

Lázár János szerint a kormány és Brüsszel között a következő évek legnagyobb vitája a magyar termőföld értékesítésének kérdése lesz. A kormány – ahogy eddig is – mindent el fog annak érdekében követni, hogy a termőföld magyar tulajdonban maradjon.

Jakab István, a Magosz elnöke elmondta, a kamara segítséget tud nyújtani az agrárium teljes vertikumának, képes a magyar vidéket kiszolgálni. A következő uniós költségvetési ciklusban változik a közös agrárpolitika, az az ország lesz sikeres, amelyik képes gazdálkodóinak minőségi szolgáltatást nyújtani, annak érdekében, hogy igénybe tudják majd venni a támogatásokat – közölte az Országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus.

A közelgő érdekképviseleti tisztújításról az elnök kifejtette, az országban a kamara irányítása mindenhol a gazdák kezében van, a választásokon ezt kívánják megtartani. Jakab István úgy fogalmazott, a kamara Csongrád megyei szervezete példaértékű munkát végzett az elmúlt években. Azt javasolta, hogy a megyei szervezetet a most leköszönő alapító elnök, Kispál Ferenc után Szél István (Fidesz-KDNP), Székkutas polgármestere, a Hódmezővásárhelyi Gazdakör vezetője irányítsa. Szél István elmondta, polgármesterként az elmúlt hét évben a kormány sikeres vidékpolitikáját próbálja megvalósítani a Csongrád megyei községben. Leszögezte, a vidék fejlődése elképzelhetetlen a gazdák megerősítése nélkül.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés