Hírek

Már most nagyon hiányoznak a szakemberek a mezőgazdaságból

A kertészetben, az állattenyésztésben, a gépészet területén már érzékelhető a szakemberek hiánya, ezért erősítenék a duális képzést és a felnőttképzést is.

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn Kenderesen az agrárszakképzés Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a térség agrárszakképző intézményei, valamint kis-és közepes vállalkozásai. Az együttműködéssel egyebek között a duális képzés, a felnőttképzés megerősítését szeretnék elérni.

Vonzó életpályát kell teremteni a fiataloknak a mezőgazdaságban – fotó: taly24.ilsole24ore.com

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban tartott aláírás előtt elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott agrárszakképző iskolai hálózat célja a magyar mezőgazdaság fejlődésének támogatása és a gazdatársadalom erősítése. Hozzátette: korszerű tudás szükséges a versenyképességhez a belső- és világpiacokon, az Európai Unió piacán. 

A szakiskolák illeszkednek a kormány politikájához, amelynek célja egy erős, megfelelő földterülettel, gépparkkal és tudással rendelkező agrárközéposztály megteremtése, segítése

– közölte.

A miniszter kitért arra, hogy a kenderesi szakiskola energetikai korszerűsítésére 170 millió forint pályázati támogatást nyert az intézmény, a külhoni magyar szakképzés támogatására szintén komoly forrásokhoz jutott. Új eszközöket, gépeket vásárolt az iskola 7 millió forint értékben, zajlik a tantermek felújítása, tervezik tornaterem építését is – sorolta.

Fazekas Sándor elmondta:

a korszerű tudással rendelkező szakemberek képzése mellett a mezőgazdaságban már észlelhető munkaerőhiányt is le kell küzdeni. 

Az FM és a NAK valamennyi megyében köt együttműködési megállapodást a célirányos együttműködés érdekében a májusi partnerségi keretmegállapodás nyomán. Jász-Nagykun-Szolnok megyén kívül Tolna és Heves megyében már aláírtak együttműködési megállapodást. A megyei szintű megállapodásokhoz folyamatosan csatlakozhatnak a térség gazdasági szereplői. 

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook