Hírek

Megkezdődött a medvehagymaszezon

A Mecseket lassan ellepi a gyógynövény. Idén is kijelöltek kíméleti területeket, ahol a kereskedelmi célú szüretelés tilos.

Fontos tudni, hogy állami erdőben, nem védett területen mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségben gyűjthet medvehagymát külön engedély nélkül. Legfeljebb fejenként napi két kilót. Ha valaki ennél többet szedne, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. Védett területen viszont a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges.

Fotó:Pixabay

Ugyanakkor a fokozottan védett területek mellett külön kíméleti területeket is kijelöltek – írja a bama.hu. A térkép a www.mecsekerdo.hu-n elérhető. Ezeken a területeken egyáltalán nincs lehetőség a kereskedelmi célú gyűjtésre. A Nyugat-, illetve Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele során, elsősorban a különböző védett növények letaposásával okozott károsítás miatt szükséges.

Ha valaki a szükséges engedélyek nélkül gyűjt nagyobb mennyiséget, feljelentésre és bírságra is számíthat.

A tiltott zónákban való szüretelés természetkárosításnak számít, és magasabb pénzbüntetést vonhat maga után. Ellenőrizni jellemzően nem azokat szokták, akik egy zacskónyi medvehagymával a kezükben kirándulnak, ha viszont valaki zsákszámra gyűjti a gyógynövényt, a hatóság vagy az erdészet munkatársai biztos elkérik a gyűjtési engedélyét. Ennek hiányában elkobozzák az összeszedett termést, indokolt esetben feljelentést tesznek.

Csak óvatosan a hóvirággal!

Mint köztudott, 2005 óta a hóvirág védett növény, gyűjtése és árusítása tilos, súlyos büntetést kockáztat, ha valaki mégis leszedi. A tapasztalat szerint az erdőt járók mára elfogadták a szabályozást. Jóllehet sokan nem értik, miért védett a növény, amikor a Mecseken kaszálni lehetne – ugyanakkor tudni kell, hogy kevés hasonló hely van az országban, ahol ekkora mennyiségben megtalálható. Medvehagymagyűjtés közben fontos arra is ügyelni, hogy a zacskóba ne keveredjen a hóvirág levele, hiszen az nem csak keserű, de mérgező is. Fogyasztása hányást, hasmenést okozhat, nagyobb dózisban pedig ájuláshoz, bénuláshoz vezethet.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook