Hírek

Megnyílt az I. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow Mezőfalván

Mintegy 40 hektáros területen zajlik az ország legnagyobb szántóföldi szakmai eseménye. A rendezvény mindkét napján bemutatják a legújabb nemesítési és kutatási eredményeket a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajtákat, hibrideket, továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban.

Hat év alatt közel 40 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság exportja – mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke az I. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow szerdai megnyitóján Mezőfalván. Font Sándor Magyarország legnagyobb szántóföldi rendezvényén elmondta, hogy a magyar agrárium 2010 óta folyamatosan és nagymértékben hozzájárul a GDP növekedéséhez, az ágazat kibocsátása pedig hat éve növekszik. Hozzátette: a tavalyi év is kiemelkedő volt, az export nyolcmilliárd euró felett alakult, a külkereskedelmi mérleg pedig hárommilliárdos pozitívummal zárt. Megjegyezte, hogy

nincs másik ágazat, amely ilyen mutatókkal bírna.

A bizottsági elnök közölte, hogy az agráriumban 217 ezer ember dolgozik, ami 27 százalékkal több, mint 2010-ben, miközben az ágazat jövedelmezősége 42 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. Font Sándor emlékeztetett arra, hogy tavaly a madárinfluenza miatt "iszonyú mennyiségű" szárnyast kellett leölni, ami jelentős negatív hatással volt a magyar baromfiágazat exportpiaci jelenlétére. Örömének adott hangot, hogy várhatóan októberre ismét azon a szinten lesz a szárnyas állatállomány, mint a betegség megjelenése előtt volt.

Beszélt arról is, hogy míg 2010-ben 51 milliárd forintot fordított a kormány – nem uniós költségvetésből – a nehéz helyzetben lévő ágazatok (sertés, baromfi, szarvasmarha, juh, dohány, tej) támogatására, addig idén már 95 milliárd forintot, jövőre pedig további négymilliárd forinttal többet fordít erre. Fontos kérdésnek nevezte az időjárásnak való kitettség csökkentését, főként a vízgazdálkodási rendszer fejlesztését, amivel nyolc éve próbálkoznak, de lényegi áttörés nem történt.

A következő kormányzati ciklusra marad, hogy a 200 ezer hektárnyi öntözött területet 400-500 ezerre emeljék, amihez a háttér infrastruktúrát is ki kell építeni

– vélekedett. A jégesők okozta károk enyhítésében komoly előrelépés történt, hiszen az egész ország területét lefedő jégvédelmi rendszer hamarosan megkezdi működését.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke közölte,

mintegy 120 kiállító van a rendezvényen, ahol nemcsak gépbemutatók, hanem gépkipróbálási lehetőség is lesz.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy precíziós gazdálkodásra van szükség a magyar mezőgazdaságban, különben nem nő a hatékonyság. Elmondta,

hiába a legmodernebb technika, ha nincs, aki kezelje a gépeket, ezért égetően szükségesnek nevezte a szakképzett gépkezelők, gépészmérnökök minél nagyobb számban történő beiskolázását és képzését.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár úgy vélte, a kétnapos rendezvény akkor lesz sikeres, ha a gazdák megfelelő tudást, tapasztalatot szereznek, ami segíti őket a jövőben. Megjegyezte, hogy egyre fontosabbá válik a szaktudás, mert a vélhetően csökkenő uniós támogatások miatt egyre inkább előtérbe kerül a hatékony és versenyképes gazdálkodás, amihez a legújabb információk birtokában kell lenni.

Zászlós Tibor, a házigazda Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója elmondta,

az innováció, a versenyképesség és a precíziós gazdálkodás az a három terület, amelyekre a rendezvényen koncentrál, és amelyeken leginkább segít eligazodni az érdeklődőknek.

A rendezvény honlapja: agrargepshow.huszantofoldinapok.hu

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés