Hírek

Mindkét fél nyer: a vállalkozó 5 munkanapot, az állam 700 milliárdot

700 milliárd forintot spórolhat az állam, ha nem az adózók készítik a bevallásokat. Az elektronikus úton készülő bevallások bevallások esetén már most több munkanapot nyernek a vállalkozások.

Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Izer Norbert elmondta: a cél az egyszerűsítés a bevallásoknál és a jogi szabályozásban. Kifejtette,

elsőként a jövedéki adó bevallását készítené el a vállalkozások számára az adóhatóság, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Ezután következhet az általános forgalmi adó, valamint a járulékterhek bevallásának elkészítése

– mondta.

A vállalkozások a becslések szerint mintegy 5 munkanapot spórolhatnak évente, ha elektronikus úton készülnek a bevallások és nem papíralapon, ehhez jön még az a megtakarítás, ha mindezt az adóhatóság végzi az adózó helyett – tette hozzá.

Közölte, a NAV az új rendszer bevezetésénél, amely főként a vállalkozásokat érintené, a személyi jövedelemadó-bevallás tapasztalatait is felhasználná.

Természetesen az adózó mindig ellenőrizheti, hogy az adóhatóság által használt adatok helyesek-e, és az elkészült bevallást is neki kell jóváhagyni

– mondta.

Az új bevallási rendszer a helyettes-államtitkár szerint már 2019-től elindulhatna a jövedékiadó-bevallással, amihez főként informatikai fejlesztések szükségesek. Ezzel mindkét fél nyer, az adózó és a NAV is – jegyezte meg.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés