Hírek

Most van ideje beruházni az agráriumban

Vetőmag Világkongresszus volt Budapesten, ütemezetten haladnak a jogosultság-ellenőrzések, oldódhat a mezőgazdálkodás és a vadgazdálkodás közötti konfliktus, a gabonatermesztők nem várnak rekordokat – heti hírösszefoglaló.

Hétfőn kezdődött a Vetőmag Világkongresszus, a vetőmag szakma szereplői számára az év legnagyobb eseménye. A résztvevők száma rekordot döntött, 62 ország csaknem 1700 szakembere érkezett Budapestre. 

Magyarország a világ vetőmagiparában fontos szerepet tölt be. Évente mintegy 100 különböző faj csaknem 1500 féle vetőmagja kerül piacra, a szektor éves forgalma 100 milliárd forintot tesz ki. Ennek a fele a kukorica, repce, valamint a napraforgó értékesítéséből keletkezik. Az ágazatban 887 cég, nagyüzem, intézmény és magángazdaság tevékenykedik. Magyarországon több mint százéves hagyománya van a nemesítésnek, a megújuló nemesítési módszerek megismertetése pedig nélkülözhetetlen, és új exportpiacokat is nyithat a cégeknek.

A nemzetközi és a magyar szövetség is azon dolgozik, hogy bevezessék a világkereskedelembe az új nemesítési módszereket, az új innovációs eredményeket.

Több milliárd dolláros kárt okoznak az illegálisan forgalmazott, hamisított vetőmagok. A Nemzetközi Szövetség gyűjti azokat a gyakorlati elemeket, amelyekkel segíteni tudja azokat a tagországokat, ahol még nem dolgozták ki saját módszereiket a hamisítás elleni fellépésre. Magyarországon az elmúlt évek intenzív hatósági munkájának és az agrárszervezetek összehangolt tájékoztató kampányainak köszönhetően szinte teljesen eltűntek a szervezett hamisítások.

fotó:Pixabay

Rekordokra nem számítanak a gabonatermesztők – Bár a legtöbben már az idei termény betakarítását várják, még a tavalyi gabona jó része sem kelt el: az export január-februárban ugyan jelentősen megnőtt, de még így is jókora mennyiség vár eladásra. Okozott károkat a jégverés a hazai búzatáblákban, a terméskiesés azonban országos szinten nem lesz jelentős. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége összességében közepes évre számít, rekordtermés nem várható.

A jól átgondolt vízgazdálkodás a jövő mezőgazdaságának alapja – Az uniós mezőgazdasági miniszterek informális találkozójának az EU soros elnöki tisztét ellátó Málta adott otthont május 23-án. Az agrárminiszterek egyetértettek abban, hogy a klímaváltozás vízkészletekre gyakorolt, erősödő negatív hatásainak eredményes kezeléséhez elengedhetetlen a víz- és agrárszektor közötti hatékony együttműködés.

Hatékonyságnövelési kényszer nehezedik az agráriumra, amelyre jó válasz lehet az új technológiákat értő és használó szakemberek képzése. Ezt segíti a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, melynek keretében idén 8 agrárhallgató részesült szakmai elismerésben, és összesen 1,2 millió forint anyagi támogatásban. A pályázat idei fókusztémája a hatékonyságnövelés volt, célja pedig, hogy anyagi támogatással segítse azokat a fiatal agrárszakembereket, akik kutatómunkájuk során az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartják szem előtt.

fotó: Pixabay

Oldódhat a mezőgazdálkodás és a vadgazdálkodás közötti konfliktus – Régóta várt rendelet jelent meg a napokban, megszületett ugyanis a 2015 novembere óta hatályban lévő vadgazdálkodási törvény végrehajtásának részleteit tartalmazó szabályozás. Az állatok nem mindig maradnak a territóriumukon: gyakran a különféle mezőgazdasági területeken, ritkábban a városokban keresnek élelmet. Az a biztos, ha tartós kerítés védi a mezőgazdasági terményeket az éhes vadtól, de a kerítésépítés engedélyköteles, még a felállítása előtt be kell jelenteni a megyei vadászati hatóságnál. Folyamatos a panasz a vadkárok miatt. Mik a jogok és kötelezettségek? Készül a mezőgazdasági és az erdészeti kár felmérési útmutatója.

Már csak néhány hektár kiadó a Kiskunsági Nemzeti Park területén – Az állami földek jelentős részét már használják a gazdák. Összesen mintegy százhektárnyi területre írhat ki haszonbérleti pályázatot a következő időszakban a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága.

Tovább bővül a vajdasági magyar falugazdász-hálózat – A programnak köszönhetően a Vajdaságban az eddigi négy helyett tíz község tizenegy falugazdásza segíti a jövőben a magyar gazdálkodókat mind szakmai, mind pénzügyi szempontból.

fotó:123rf

Az agráriumban az individualizmus kora lejárt – A támogatási rendszer nem marad fenn örökké, most van ideje beruházni az agráriumban. A fejlesztéseket a piaci igényeknek való megfelelésnek kell meghatároznia. "Talán soha többé nem lesz olyan kedvező alkalom a mezőgazdaságban beruházni, mint idén és jövőre" – állítja Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető elemzője.

Június végére mindenki megkapja a fennmaradó támogatási összeget – Már több mint 115 milliárd forintot utalt át idén a Kincstár a gazdálkodóknak. Nemzeti és uniós támogatásokra május közepétől június 4-ig összesen 20 milliárd forint, június 5-től június 30-ig 64 milliárd forint kifizetése várható. A Vidékfejlesztési Program összes (68 db) pályázata megjelent 2017. március 31-ig, eddig közel 30 ezer támogatási kérelem érkezett 46 intézkedésre. A jogosultság-ellenőrzések ütemezetten haladnak, a tartalmi értékelés az állami projektértékelői rendszerben történik, a döntéseket a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hozza meg.

Magyarország uniós forrásainak jelentős része a közös agrárpolitikának köszönhető – a tárca a mezőgazdasági termelés és az élelmiszergazdaság szempontjából kedvezően ítéli meg a közös agrárpolitikát. Az Európai Unió (EU) által folytatott agrárpolitika tekinthető világszinten is az egyik leginkább környezettudatosnak és fenntarthatónak, ugyanis érdemben hat a vidéki szegénység ellen, valamint a fenntartható, megfizethető élelmiszer-előállítást is segíti.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés