Hírek

Nagyon kevés a fiatal gazda

Magyarországon a 40 év alatti fiatal gazdák 15%-ot tesznek ki.

Praktikus tanácsokat kaphattak többek közt az egyszerűbb ügyintézéshez és az adózáshoz a fiatal gazdák Tiszadobon, november 6-án. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) országszerte igyekszik segíteni a fiatalokat – hangzott el a közszolgálati televízión. 


Minél több fiatal kell a szakmába – fotó: 123rf

– Nincs utánpótlása a gazdáknak és igazból a fiatalok legtöbbször tőkehiánnyal, információhiánnyal küzdenek, és az információhiányon tudtak itt Tiszadobon nekik segíteni – fogalmazott helyszíni bejelentkezésében Z. Pintye Zsolt, az MTV riportere. A televíziónak a Fiatal Gazda Klub vezetője, Szakács Roland nyilatkozott, aki elmondta, hogy milyen kihívásokkal küzdenek leginkább a magyar fiatal gazdák.

Elmondása szerint idén 5 helyszínen, 3 alkalommal lesznek a kamarával közös rendezvényeik, és pont a kihívással kapcsolatosan azok a szakmai segítségnyújtások és információátadások vannak terítéken, hogy minél többen megismerhessék a szakmát, és információ birtokába juthassanak, hogy megfelelőképpen indíthassák a vállalkozásukat.

Megerősítette: nagyon kevés a fiatal gazda 

Az uniós átlagot tekintve:

  • a 40 év alatti fiatal gazdák 11%-ot tesznek ki,
  • a 65 év felettiek 33%-ot.

Magyarországon kicsit jobb a helyzet:

  • a 40 év alatti fiatal gazdák 15%,
  • a 65 év feletti gazdák pedig 28-31%-ot tesznek ki.

Szakács Roland elmondta, azon vannak, hogy minél több fiatalt bevonzzanak ebbe a gyönyörű szakmába.

A multicégekkel kapcsolatos kihívásokkal is szembe kell nézni

hiszen vidékről nagyon sokan bevonzódnak és bemennek nagyvárosokba, nagyvárosok környezetébe, ahol nagy cégek gyáraiba. A rendezvényeken a finanszírozási lehetőségekről is szólnak, segítve a vállalkozások életben maradását, fejlődését.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook