Hírek

Nem tartották a határt, csak a markukat – korrupt növényvédelmi felügyelők ellen emeltek vádat

Röszkén dolgozó növényvédelmi felügyelők ellen emelt vádat korrupciós bűncselekmények miatt az ügyészség.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség hat embert üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, egy szerb állampolgárt hivatali vesztegetés bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint hatan a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál dolgoztak határkirendeltségi növényvédelmi felügyelőként Röszkén. Feladatuk volt a határra érkező szállítmányok növény-egészségügyi és minőség-ellenőrzési vizsgálata, illetve az ehhez kapcsolódó díjak megállapítása. 2015. május 13. és augusztus 4. között a vádlottak közül volt, aki több mint százharminc alkalommal fogadott el pénzt a vizsgálatra jelentkező teherjárművek vezetőitől. A bankjegyeket vagy aprót az ügyintézésre átadott okmányokkal együtt az útlevélben helyezték el, de volt olyan eset is, hogy maguk a vádlottak kértek készpénzt a sofőröktől.

Az eljárás során csupán egy vesztegetőt, egy szerb férfit azonosítottak, és azt sem sikerült pontosan tisztázni, milyen nagyságú korrupciós pénz jutott a vádlottakhoz.

A vádirat szerint a hat ember összesen mintegy négyszáznegyven esetben fogadott el pénzt vagy egyéb ajándékot.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook