Hírek

Nyitva állnak Libéria kapui a magyar cégek előtt

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába, így a két ország számos területen együttműködhet a jövőben.

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai magyar nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.


A politikusok szándéknyilatkozatot írtak alá  – fotó: Kovás Attila (MTI)

Szijjártó Péter az egyeztetés után hangsúlyozta, a történelemben eddig soha nem került sor magyar-libériai külügyminiszteri találkozóra. Közölte: átadta partnerének az arra vonatkozó hivatalos kérelmet, hogy Magyarország Libériában konzuli képviseletet létesíthessen, amelyet tiszteletbeli konzul vezetne.

A 2 politikus szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a libériai külügyminisztérium közötti rendszeres konzultációs mechanizmus létrehozásáról.

Szijjártó Péter a mezőgazdaságról elmondta, hogy Magyarország globálisan a hatodik legnagyobb vetőmagexportőr.

Ezen a területen szakértői támogatást ajánlottak fel az afrikai államnak. Elmondta azt is, hogy jövő szeptembertől magyar egyetemeken tanulhat ösztöndíjjal 10 libériai hallgató.

Gbehzohngar Milton Findley hangsúlyozta: azért vannak itt, hogy erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat. Partnerséget szeretnének, befektetési lehetőségeket nyújtanának magyar cégeknek. Köszönettel veszik Magyarország segítségét azon vállalatoknak, amelyek Libériában ruháznak be

– erdészeti,
– halászati,
– mezőgazdasági,
– bányászati,
– turisztikai,
– tudományos területen, illetve a kulturális együttműködésnek is örülnének.

– Libéria kapui nyitva állnak – fogalmazott Gbehzohngar Milton Findley.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés