Hírek

OGY: jóváhagyta az állami termőföldek értékesítésének lezárását a parlament

Az Országgyűlés kedden sikeresnek minősítette és lezárta a kormány a Földet a gazdáknak! nevű állami termőföld-értékesítési programját, továbbá kimondta, az ebből származó 260-270 milliárd forintos bevételt alapvetően adósságcsökkentésre kell fordítani.

A parlament – a földművelésügyi és a nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére – kormánypárti támogatással hagyta jóvá az erről szóló három előterjesztést.

A törvény sikeresnek minősítette a Földet a gazdáknak! programot arra hivatkozva, hogy a nyilvános árveréseken minden harmadik magyar gazdának, mintegy harmincezer földművesnek biztosították a piaci áron történő földhöz jutást. A meghirdetett 290 ezer hektár földterület 70 százaléka talált gazdára, átlagosan "tisztességes piaci áron", hektáronként 1,4 millió forinton, vagyis a tavalyi országos termőföldátlagárnak közel a duplájáért – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A tárcavezető arról is írt, a kormány azt szerette volna, hogy a föld azé legyen, aki megműveli: a helyben lakó magyar gazdáké. A program emellett azt is szolgálta, hogy a családi kis- és középbirtokok aránya jelentősen növekedjen a nagybirtokokkal szemben – hangsúlyozta, aláhúzva, a program szigorú feltételeinek köszönhetően biztosítja a magyar föld magyar kézben maradását, vagyis, hogy az ne juthasson külföldi spekulánsok kezére. A programban ezért a törvényi előírásoknak megfelelően csak Magyarországon helyben lakó, földműves, természetes személy vásárolhatott legfeljebb 300 hektár földet – tette hozzá.

Az elfogadott határozatban lezárták a Földet a gazdáknak! programot, a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása pedig kimondja, az állami termőföldek értékesítéséből befolyó, várhatóan 260-270 milliárd forintos összeget alapvetően az államadósság csökkentésére kell fordítani.

Fazekas Sándor utóbbi indoklásaként nemzeti érdeknek nevezte az államadósság csökkentését, amely mérsékli Magyarország sérülékenységét, egyúttal növeli pénzügyi stabilitását és gazdasági szuverenitását.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés