Hírek

Országos búzaszentelőt tartottak Esztergomban

Az esztergomi bazilikában szentmisével kezdődött az országos búzaszentelő ünnepség szombaton, majd a résztvevők a város határában lévő búzatáblához vonultak, amelyet az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szenteltek meg.

Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szentmise után újságíróknak elmondta, hogy az ünnepségen Magyarország valamennyi megyéje mellett Erdélytől Vajdaságig képviseltetik magukat a gazdák, akik a tisztességgel és alázattal végzett munkájukhoz szükséges "lelkierőt vették most magukhoz".

Ágoston Csaba református lelkész (k) megáldja a búzát Esztergom határában 2017. április 29-én. Az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szentelték meg a búzát. MTI Fotó: Illyés Tibor

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kedvezőtlen időjárást legjobban a csonthéjas ültetvények sínylették meg. Országos átlagban 10-20 százalékos kárral lehet számolni, pontosabb adatokat egy-két hét múlva lehet mondani – tette hozzá.

fotó: agrotrend.hu

A búzaszentelési szertartásnak Európában majd kétezer éves hagyománya van, az első ilyen ünnepeket Liberius pápa emelte hivatalos rangra, Magyarországon a középkorban vált rendszeressé a búzaszentelés.

Az országos búzaszentelő a Magyarok Kenyere programsorozat nyitó rendezvénye. A jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet, illetve kenyeret osztanak szét szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

fotó: agrotrend.hu

A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket rendeznek.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés