Hírek

őszre elkészülhet a Vadgazdálkodási Alap

Már idén is lehet pályázni a vadgazdálkodási alapra, a nyár végéig pedig elkészülhet a vadászati érdekképviseletek Vadászati Világkiállításra vonatkozó elképzeléseit tartalmazó anyag. – hangzott el az OMVK és az OMVV Elnökségi ülésén.

Az egyeztetésen az Országos Magyar Vadászati Védegylet Elnökségének tagjai elfogadták a szervezet és vállalkozása, a Hungarojagd Kft. 2016-os tevékenységéről szóló beszámolókat illetve a 2017-es terveket. Dr. Jámbor László az Országos Magyar Vadászkamara elnökeként és az OMVV alelnökeként elmondta, hogy a két szervezet munkája az elmúlt évben is szorosan összekapcsolódott.

Pechtol János, az OMVV ügyvezető elnöke és az OMVK főtitkára tájékoztatta a jelenlévőket a Vadászati törvény végrehajtási rendeletének megjelenéséről. Kiemelte: az időhiány miatt több kérdéskör szabályozásának finomhangolására a jövőben lesz lehetőség, erről az illetékes Földművelésügyi Minisztérium is biztosította az érdekképviseleteket. A legfontosabb rendelkezéseket ugyanakkor már most tartalmazza a vhr.

Foto: 123RF

A 2021-es magyarországi Vadászati Világkiállítással összefüggésben dr. Jámbor László arról tájékoztatott, hogy az érdekképviseletek feladata elsősorban a vadászat társadalmi elfogadottságának növeléséhez kapcsolódó programok előkészítése és a magyar vadgazdálkodás eredményeinek és lehetőségeinek bemutatása. A Világkiállítás korábban meghatározott sarokpontjai nem változtak: augusztus 20-ától október 23-áig tart a rendezvénysorozat törzsideje, de ezen kívül az egész 2021-es évben zajlanak majd kapcsolódó, fiataloknak és a nagyközönségnek szóló, a vadászat társadalmi elfogadottságát javító programok az ország egész területén.

Szó esett az Országos Vadgazdálkodási Alapról is, amely működésének részleteit az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága dolgozza ki. Ez pályázati rendszerben működik majd, a működés szabályait és a célokat pedig az OMVK Elnöksége hagyja jóvá. A tervek szerint a részletszabályozás elkészül szeptember 15-éig, és még idén lehet pályázni a forrásokra.

Az OMVK és az OMVV Elnöksége döntött a 2018-as Országos Vadásznap helyszínéről is: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokra esett a választás, az eseményen közreműködik majd a szlovák vadászkamara is.

agrotrend.hu / OMVK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés