Hírek

Támogatják a szociális szövetkezeteket

Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek.

Az OFA Nonprofit Kft. 2017. március 1-én pályázati felhívást tett közzé „Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek támogatása” címmel. A program célja új, fenntartható munkahelyek létrehozása – kiemelten a hátrányos helyzetű járásokban – a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával.

Elsősorban a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének növeléséhez, önfenntartó piaci szereplővé válásához kíván ösztönzést és támogatást nyújtani. Olyan projektek kerülhetnek támogatásra, amelyek elősegítik a hátrányos helyzetű munkavállalók, valamint közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci integrációját, illetve új munkahelyek létrehozását szociális szövetkezeti szervezeti kereteken belül.

Pályázók köre:
A pályázatra kizárólag települési önkormányzati tagsággal továbbá legalább 2 közfoglalkoztatott alapító taggal rendelkező szociális szövetkezet nyújthatnak be pályázatot.

Célterületek:
· célja, hogy hozzájáruljon a hátrányos helyzetű települések nyílt munkaerő piaci foglalkoztatottsági szintjének növeléséhez, a terület kiegyenlítéséhez, valamint az elmaradott térségek gazdasági felzárkóztatásához,
· továbbá, megalapozza a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek likviditási problémáinak eredményes kezelését és fenntartható gazdasági működésüket,
· megerősítse a foglakoztatást bővítő, munkahelyteremtő, abszorpciós és piaci versenyképességüket,
· és elősegítse a hátrányos helyzetű személyek visszatérését az elsődleges munkaerő-piacra.

Rendelkezésre álló forrás:
A szociális szövetkezetek által pályázható keretösszeg 6 631 983 600 Ft, mely forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap.
A támogatást vissza nem térítendő formában a tevékenységektől függően versenyt nem torzító állami támogatásként vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként 100 %-os intenzitással vehetik igénybe a szervezetek.

Pályázati időszak: 2017. március 1. – 2017. augusztus 31. A pályázatok lebonyolítására 36 hónap áll rendelkezésre.
Döntés és támogatási szerződés megkötése: 2017. április 1. – 2017. október 31.
Program legkésőbbi fizikai befejezése: 2020. október 31.
Program pénzügyi teljesítése legkésőbb: 2021. február 28.
Fenntartási időszak vége legkésőbb: 2022. április 30.

A felhívás részletei és az útmutató az alábbi linken található.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook