Hírek

Tényleg kerülhetett a kosarunkba szennyezett tej?

Miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a megvásárolt, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tejet csak akkor fogyasszák el, ha meggyőződtek a csomagolás sértetlenségéről, kiderült, hogy több áruházláncot is azzal zsarolt meg valaki, hogy bizonyos tételeket szándékosan megmérgez. Tettét azonban vélhetően nem hajtotta végre. 

Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője így nyilatkozott a Magyar Idők hírportálnak: a hét végén több üzletlánc és a hatóság ügyfélszolgálata is megkapta azt a bejelentést, amely szerint valaki szándékosan szennyezett be egyes UHT tejeket.

A Nébih ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal, illetve az áruházláncok közreműködésével lekerültek a polcokról az esetlegesen érintett termékek. Az igazgató jelezte, bár az ügy több mint ötvenezer dobozos tejet érint, így azok vizsgálata szinte lehetetlen, a nyomozás jelen állása szerint csupán fenyegetésről van szó, mérgezés nem történt.

Felmerül a gyanúja annak is, hogy az akció valódi célja a magyar UHT tejekkel szembeni bizalom meggyengítése volt. – fotó: magyaridok.hu

– Máig egyetlen szennyezett terméket sem találtunk, és megbetegedés sem történt. Ezért a Nébih és a Nemzeti Nyomozó Iroda is fenyegetésként kezeli az esetet –

fogalmazott Helik Ferenc. Arra a kérdésre, hogy pontosan mely áruházak kapták meg a zsaroló levelet, nem kaptunk választ, a folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt ugyanis bővebb információt nem adhat ki a hatóság.

A Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügy felderítésére nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség.

Bár az érintett üzletláncok névsora nem ismert, tegnap az Auchan és a Spar Magyarország is közleményt adott ki. Ebben felsorolták azon termékek és áruházak listáját, amelyeket érintett a fenyegetés. Egyben jelezték azt is, hogy vásárlóik bármikor visszavihetik a megvásárolt dobozos tejeket a boltba, azokat blokk nélkül is visszaveszik az áruház munkatársai.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége üdvözölte az áruházak és a Nébih gyors reakcióját, ugyanakkor felhívták a figyelmet az önellenőrzés fontosságára. E szerint a meglévő előírások betartása mellett a vállalkozásoknak érdemes szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végezni, amellyel kivédhetik az ilyen és ehhez hasonló kockázatokat.

A Magyar Idők az üggyel kapcsolatban megkereste a Tej Terméktanács elnökét is. Mélykuti Tibor, aki egyben az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója, elmondta:

a hazai feldolgozás zárt rendszerben működik, félóránkénti ellenőrzéssel, ezért kizárt, hogy ott valamilyen idegen anyag a tejbe kerüljön. Az esetleges mérgezésre tehát a lánc más állomásán kerülhetett volna sor.

Ugyanakkor hangsúlyozta, jelen tudásuk szerint csak fenyegetésről és nem tényleges mérgezésről van szó, ezért pánikra semmi ok. – A vásárlók bizalmát meg kell őrizni, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy a magyar feldolgozók kiváló minőségű áruval látják el a piacot – fogalmazott az elnök.

Ágazati forrásból úgy tudjuk, hogy a zsaroló több millió forintot kért az üzletláncoktól, ezt azonban nem kapta meg. Az ügy pikantériája, hogy az áruházak nyilvánosságra hozott listája alapján kizárólag magyar feldolgozók termékére vonatkozott a fenyegetés. A Nébih közleménye szerint a hivatalos indok a gazdasági haszonszerzés volt. Ez a megfogalmazás ugyanakkor elég tágan értelmezhető: elképzelhető, hogy a zsaroló tettét csupán a gyors pénzszerzés motiválta, ugyanakkor felmerül a gyanúja annak is, hogy az akció valódi célja a magyar UHT tejekkel szembeni bizalom meggyengítése volt.

Az áruházláncok és a feldolgozók ugyanis hosszú csatározás után néhány éve szövetséget kötöttek, az együttműködésnek köszönhetően pedig fokozatosan kiszorultak a boltokból a legtöbbször áfacsalással az országba került külföldi dobozos tejek. Ágazati forrásaink szerint nem elképzelhetetlen, hogy valaki emiatt indított most akciót a magyar áruk ellen.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés