Hírek

Új tagdíjrezsim a NAK-nál

Az átalakuló díjfizetési rendszerben az előzetes számítások szerint a tagok csaknem 85 százalékánál a tagdíj nem változik, kilenc százalékuk pedig a jövőben kevesebb tagdíjat fizet majd. Mindeközben kedvezőbbek lesznek az eljárási szabályok, például a díjfizetési határidő is meghosszabbodik.

A tagdíjrendszer megváltoztatásáról döntött küldöttgyűlésén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A köztestület tájékoztatása szerint a tagdíjsávok módosítása az arányosabb teherviselést és az átláthatóbb, egyszerűbb struktúra kialakítását teszi lehetővé. Ezentúl az eddigi 11 helyett 7 tagdíjsáv lesz – számolt be róla weboldalán a Magyar Idők.

A legalsó szinten, vagyis a legfeljebb hatszázezer forint nettó árbevételű gazdálkodók esetében nem lesz változás, ők továbbra is évi kétezer forint hozzájárulást fizetnek a közös kasszába. Ahogyan a tagdíj maximuma is évi egymillió forint marad.

A NAK számításai szerint így a tagok csaknem 85 százalékánál a tagdíj nem változik, kilenc százalékuk pedig a jövőben kevesebb tagdíjat fizet majd. A változások alapvetően a kis- és közepes agrár-élelmiszerpiaci szereplőket érintik. A küldöttgyűlés emellett más tagdíjbevallással és -fizetéssel összefüggő kedvezményekről is döntött. Ennek értelmében két héttel – augusztus 15-ig – meghosszabbodik a díjfizetési határidő.

fotó: rakosvidek.hu

A kedvezményre jogosító igazoló dokumentumokat pedig ezentúl nemcsak a bevallással egyidejűleg, hanem azt követően egy évig benyújthatják az érintettek. A tagdíjfizetésre vonatkozó halasztást és részletfizetést is bármikor kérhetik a tagok.

A küldöttgyűlésen a szervezeti változások mellett a NAK felvázolta a hazai agrár- és élelmiszer-gazdaság hosszú távú fejlesztését célzó programjavaslatát is. A dokumentum a strukturális alapoktól tekinti át az agrár- és élelmiszerszektort, feltérképezi a fejlődést akadályozó tényezőket.

Konkrét javaslatokat fogalmaz meg például a stabil és versenyképes birtokszerkezet megteremtése, a működési formák átláthatóvá tétele, az önkéntes együttműködések ösztönzése, a modernizáció felgyorsítása, a termés- és jövedelembiztonság javítása, illetve a teljes élelmiszerlánc fejlesztése érdekében.

Emellett részletesen taglalja az adó-intézményrendszer, illetve a támogatáspolitika terén szükséges intézkedéseket. A NAK a javaslatcsomagban foglaltak részleteiről és az ehhez kapcsolódó jogszabályalkotási tervről hamarosan megkezdi a szükséges egyeztetéseket az új kormánnyal.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés