Hírek

Versenyre hívja a közétkeztetőket a NÉBIH

Izgalmas és tanulságos megmérettetésre várja a közétkeztető konyhák csapatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV). A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” témája a „tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében”. A nevezéseket április 18-ig fogadja a NÉBIH.

A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A háromfordulós – selejtezőből, regionális elődöntőkből és döntőből álló – versenyen 2 fős csapatok vehetnek részt (1 szakács és 1 segítő), cégenként ugyanakkor több csapat is nevezhet. A versenyzőknek 3 fogásos, felnőtteknek szánt menüt kell megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll.

A versenymenüben kötelező szerepelnie csirkének vagy afrikai harcsának, friss parajnak és/vagy spárgának, szezonális gyümölcsnek és/vagy zöldségnek, valamint rizsnek vagy tésztának. Az előírt alapanyagokon túl bármilyen további élelmiszer felhasználható, azonban az ételsorok elkészítésekor a felhasznált alapanyagok beszerzési összértéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 450 Ft-ot.

A NÉBIH közétkeztetésben végzett munkájának, valamint ehhez kapcsolódó kezdeményezéseinek már évek óta kiemelt támogatója a Földművelésügyi Minisztérium. A mostani versenyhez támogatóként csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A megmérettetés fontosságát mutatja, hogy szakmai támogatóként az ágazat legfontosabb szereplői csatlakoztak a kezdeményezéshez: a Magyar Bocuse d’Or Akadémia, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége.

A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” nevezési határideje április 18. További információk és a nevezési lap elérhető a NÉBIH honlapján:

http://portal.nebih.gov.hu/-/kozetkeztetesi-szakacsverseny-2017-2018

agrotrend.hu / NEBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés