Hírek

Voltak viták, de a fődíjas fotóról teljes összhangban döntött a zsűri

Az agrofotó 2017 zsűrije meghozta döntését, amely egyelőre szigorúan titkos, a nyerteseket az OMÉK-on hirdetik ki. Hamarosan ismertté válnak viszont a döntőbe jutott képek, hiszen közülük kerül ki a közönségdíjas fotó, amelyre augusztus 20-ától lehet szavazni. A zsűri elnökét, Daróczi Csaba természetfotóst a kulisszatitkokról kérdeztük.

Hány fotó érkezett az agrofotó 2017 pályázatra?

Több mint nyolcszáz.

A sok agrárszakemberből és két fotósból álló zsűri elnökeként mi volt a legnehezebb feladata?

Én a fotóesztétika oldaláról közelítettem meg az értékelési feladatot, de természetesen tudatában voltam annak is, hogy az agrárium szempontjainak szintén meg kell felelni. A dilemmám az volt, hogy ezt a kettősséget hogyan tudom közös nevezőre hozni. Hogy a fotó szép és értékes legyen, ugyanakkor a mezőgazdaságról is közvetítsen valamilyen plusz mondanivalót.

Hogyan sikerült ezt a dilemmát megoldania?

Szerencsére a pályázók megkönnyítették a dolgunkat, mert azok a képek, amelyek fotóesztétikai szempontból kiemelkedők, azok tükrözték az agrárszakma részéről várható igényeket is.

Sokat tapasztalt zsűritagként hol helyezné el az agrofotó 2017-et a hazai pályázatok, versenyek sorában?

Igazából ez egy tematikus fotópályázat, amelynek témája elég speciális, hiszen egy egész ágazatot ölel fel, ilyenre nemigen van példa.

Daróczi Csaba: szerencsére a pályázók megkönnyítették a dolgunkat – fotó: agrotrend.hu

A beérkezett anyag mennyiségét és minőségét tekintve hol áll az agrofotó 2017 a hasonló rendezvények sorában?

Természetes, hogy még gyerekcipőben jár, mivel – szemben a többiekkel – idén hirdették meg először. Be kell még járatódnia, hogy ennél is több ember megismerje. Például a díjátadással járó publicitás nagyot lendít majd ezen, jövőre biztosan hatványozottan több pályázat érkezik, és ez még magasabb színvonallal fog járni.

Zsűritagként milyen szempontjai voltak, amikor egy-egy fotót tovább juttatott vagy elvetett?

Egy fotó megítélésekor mindig három szempontot vizsgálok. A legfőbb számomra az esztétikum, hogy varázsoljon el, ugyanúgy, mint egy dal vagy egy festmény. Hasson az érzékszervekre, az érzelmekre. A második szempontom, hogy ez a kép lehetőleg újszerű megközelítést, látásmódot hozzon. A harmadik pedig az, hogy lehetőleg egy megismételhetetlen pillanatot kapjon el. Ennek a háromnak az ötvözetét próbáltam most is keresni.

Mondana ezekre példát?

Beszéljünk akkor – anélkül, hogy megneveznénk, vagy beazonosíthatóvá tennénk – a fődíjas fotóról! Esztétikailag nagyon rendben van, hiszen gyönyörű kép. Ennek ez volt a legerősebb oldala: a szépsége révén vitte el a pálmát. Eredeti a kompozíciója is, „megismételhetetlenségből” pedig majdnem jelesre vizsgázott. Tehát a három szempontból volt két erős és egy gyengébb. A „gyengeséget” a másik két szempont feledtette.

Hogyan működött az agrárszakemberek gyűrűjében a fotósok szempontja? Hogyan értékelné a zsűri munkáját?

Volt egy kis küzdelem, hiszen én fotószakmai szempontból értékeltem a képeket, és láttam, nagyon sokan inkább agrárszemmel vizsgálják a látottakat. Volt néhány olyan kép, amiért vérzett a szívem, mert még kiállított fotó sem lesz, pedig ezek egyikét a fődíjra is esélyesnek láttam. De mivel én is csak egy zsűritag vagyok a sok közül, meg kellett hajolnom a többségi akarat előtt. Mindamellett persze az is lehet, hogy nincs is igazam.

Zsűrizés – "volt néhány olyan kép, amiért vérzett a szívem" – fotó: agrotrend.hu

Függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs, elégedett-e azzal a végeredménnyel, amely megszületett?

Nagyon sok fotópályázaton indultam magam is, gyakran zsűrizek is, és még nem láttam olyan fotópályázatot, ahol ne lett volna egy-két gyengébb kép. Bármilyen zsűrit válogatunk össze, mindig becsúszhat egy-egy olyan kép, amely kevésbé vállalható. Így itt is.

Ez az eredmény a tökéletesnek vett 100-hoz képest hány százalékos?

Valamivel több mint 75 százalékra mondanám. Ez nem rossz arány, hiszen sehol sem éri el a 100 százalékot. Ilyen nincs. A pályázók részéről vissza is szokott jönni az a kritika, hogy a zsűri mindig rossz. Kivéve annak a szemében, aki nyer.

A fődíjassal akkor 100 százalékosan egyetért?

Maximálisan. Vele kapcsolatban 100 százalékos volt az egyetértés a zsűri tagjainak körében is, nem volt vita.

 

A legjobb 35 fotóból kiállítás az OMÉK-on

Az agrofotó 2017 pályázatot hét kategóriában (állattenyésztés, gépészet, kertészet, meteorológia, növényvédelem, szántóföldi növénytermesztés, szőlészet-borászat) idén először indította el az agronline.hu Kft., az Agrárprint Kft. és az Agrárrendezvények Kft. A hét kategóriagyőztest és fődíjast az agrár- és fotó-szakemberekből álló zsűri választja ki. A döntőbe jutott képek közül kerül ki a közönségdíjas fotó, amelyre az esemény honlapján lehet szavazni augusztus 20-ától. A nyerteseket a szeptember végi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) hirdetik ki, itt tekinthető meg először a pályázat legjobb 35 fotójából álló kiállítás is.

Az agrofotó 2017 zsűritagjaival készült interjúcsokor ITT olvasható.

agrotrend.hu / P. G.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés