2011. december 02., péntek 09:00
Az elmúlt tíz év átlagát figyelembe véve az idén rekordmennyiségű búza termett a Vajdaságban, de Szerbiában folyamatosan csökken a kalászosok vetésterülete, ezért jövőre az ország akár importra szorulhat - mondta Fremond Árpád, a szerb parlament képviselője, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának tagja.
|
![]() |
![]() |
A Vajdaságban az idén néhol az öt-hat tonnát is elérte a hektáronkénti búzatermés, átlagosan pedig négy-öt tonnát takarítottak be hektáronként. Az elmúlt évben a Vajdaságban 1,25 millió tonna búza termett és ebből fedezhetőek is voltak az ország szükségletei. Aggodalomra ad viszont okot, hogy az elmúlt tíz évben 20 százalékkal 400 ezer hektárra csökkent a búza vetésterülete Szerbiában - mondta Fremond Árpád.
Elmondta, hogy ezzel arányosan csökkent a Vajdaságban is a búza vetésterülete: eredetileg körülbelül 300 ezer hektárral számoltak, végül csak 260 ezer hektáron került a földbe a vetőmag az ősz folyamán.
Fremond Árpád hozzátette: egyelőre azt sem tudni, hogy ennek az egyébként is kis vetésterületnek hány százalékán vetették el optimális időben, azaz október 25-ig a vetőmagot, ami azért lényeges, mert az ennél később elvetett búzánál fennáll a fagykárosodás veszélye.
Sok minden múlik tehát azon, hogy hogyan alakul az időjárás az elkövetkező hetekben. "A fentiek alapján megeshet, hogy jövőre gabonabehozatalra szorul Szerbia" - mondta Fremond Árpád.
Arra a kérdésre, hogy a Vajdaságban hányan élnek a mezőgazdasági termelésből elmondta: mivel a szerb földművelési minisztérium sem rendelkezik pontos adatokkal, ezért csak hozzávetőlegesen lehet megbecsülni az ágazatban dolgozók számát.
"2008-ban országosan 420 ezer mezőgazdasági termelőt tartottak nyilván, ugyanis ennyien kaptak valamilyen földalapú támogatást. Ez a támogatási rendszer azonban azóta megszűnt és ma már csak azok kaphatnak támogatást, akik fizetik a nyugdíjjárulékot és az egészségbiztosítást. Ezek száma viszont csupán 50-70 ezerre tehető" - nyilatkozta Fremond Árpád.
Forrás: MTI
| Az Ön neve: | |
| Az Ön e-mail címe: | |
| Kinek küldi? | |
| E-mail címe: |
2012.05.18., péntek | Erik,Alexandra

Hozzászólás