Hírek

A mezőgazdaság 2014-ben is jól teljesít, várhatóan pozitívan járul hozzá a GDP növekedéshez

A mezőgazdaság a magas bázis ellenére 2014-ben is várhatóan pozitívan járul hozzá az ország GDP-jének növekedéséhez – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, az OTP Bank agrárpartner-találkozóján.

Czerván György ismertette: a mezőgazdaság az első félévben 0,2 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez, a múlt évben pedig 0,9 százalékponttal. Hozzátette: a mezőgazdaság teljes kibocsátása tavaly összességében rekordméretű, 2313 milliárd forint volt.  A mezőgazdasági beruházások volumene 2013-ban 9,1 százalékkal bővült, az idei első félévben pedig 29,4 százalékos volt a növekedés – mondta az államtitkár. A múlt évben az agrár-külkereskedelem árbevétele meghaladta a 8 milliárd eurót, ez a nemzetgazdaság tavalyi összes exportjának 10 százalékát teszi ki. Az aktívum 3,6 milliárd euró volt az ágazatban, a nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának több mint 50 százalékát tette ki.  Az államtitkár úgy vélekedett: az ágazat exportteljesítménye az idén várhatóan nem éri majd el a múlt évit, de megközelíti. Az év első 7 hónapjában az agrár-külkereskedelem az előző év azonos időszakának szintjét tartva 4,433 milliárd eurót ért el – tette hozzá.

Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság kondíciói javultak az elmúlt években. Hangsúlyozta: a felhalmozott forrásokat – így a mezőgazdasági egyéni és társas vállalkozások múlt évi, 500 milliárd forintot meghaladó betétállományát – egy hosszú távú stabilitást ígérő, fejlesztésorientált gazdaságpolitikával kell mobilizálni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszer egyre inkább stratégiai termékké válik a világban, és ez nagy lehetőség egy kedvező agráradottságokkal bíró államnak, mint amilyen Magyarország is. A foglalkoztatás és a hozzáadott érték növelése érdekében az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésének támogatásának prioritást kell élveznie a következő években Magyarországon.

 

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook