Hírek

Amazone 2014: A második legjobb év a vállalat történetében

A 2014-es gazdasági évben az Amazone vállalatcsoport 468 millió euró forgalmat bonyolított. „Továbbra is nagyon magas értékesítési szinten vagyunk, és a 468 millió euró forgalommal vállalatunk történelmében a második legjobb értékesítési eredményt értük el”, tekintettek vissza az Amazone ügyvezetői, Christian Dreyer és Dr. Justus Dreyer nagyon pozitívan az elmúlt évre.

A mezőgazdasági termelői árak alacsony szintje, a különböző valuták árfolyam-ingadozásai és az ukrán válság ellenére úgy látják, hogy a vállalat továbbra is stabil sikerpályán halad. Az exporthányad elérte a 80 %-ot, az állandóan foglalkoztatottak száma pedig az 1800-at. Az állóeszköz beruházás értéke 15 millió euró volt, a kutatás-fejlesztési kiadások a forgalom 5 %-át tették ki.

Az összes regionális piacot tekintve az Amazone forgalma 2014-ben mintegy 9 %-kal maradt el a 2013 évitől (515 millió euró), ugyanakkor egyértelműen meghaladta a korábbi évek forgalmát (2012: 460 millió euró;2011: 395 millió euró; 2010: 290 millió euró). A regionális piacokat külön-külön vizsgálva látható, hogy a fejlődés meglehetősen eltérő volt. Nagy-Britanniában, Írországban, Csehországban, Olaszországban, Finnországban és Kazahsztánban örvendetes forgalomnövekedés történt. Továbbra is az előző év magas szintjén maradt a forgalom Németországban, Ausztriában, Oroszországban, Lengyelországban, Belgiumban és Hollandiában. Franciaországban az Amazone második legfontosabb piacán Németország után két robbanásszerű fejlődést mutató év után forgalomcsökkenés következett. Franciaországban az évek során újra és újra megfigyelhetők ilyen beruházási ciklusok. Ukrajnában a kelet-európiai politikai válság következtében a beruházások erősebb csökkenést mutatnak.

„Abból kell kiindulni, hogy az általános politikai és gazdasági folyamatok alakulása miatt az egyes piacokon újra és újra előfordulhatnak beruházási szünetek vagy gyengülések. Fel vagyunk azonban készülve arra, hogy az ilyen kihívásoknak rugalmasan megfeleljünk” hallhattuk az Amazone ügyvezetőitől. Azzal a stratégiával, hogy az Amazone világszerte teljes termékkínálatra törekszik az „intelligens növénytermesztés” terén, a vállalat az egyes piaci folyamatoktól függetlenül nagyon jó felépítésű: „A 3C-koncepció alapján ma hiánytalan a kínálatunk a szántóföldi művelés terén, melynek segítségével az ügyfeleinknek az egész világon optimális technikát tudunk szállítani bármilyen eljáráshoz, a talajműveléstől az állományok ápolásáig, valamennyi lépésben.”

Különösen nagy a kereslet az új géptípusok iránt

Az Amazone talajművelő gépeket, vetőgépeket, műtrágyaszórókat tartalmazó termékcsoportjait tekintve a piacok valamennyi csoportban szinte azonosan alakultak. Valamennyivel a teljes kínálat átlaga fölött voltak a növényvédelmi permetezők, a műtrágyaszórók, valamint a nagy területű alkalmazásokra szánt talajművelő eszközök, ill. vetőgépek.

Az Amazone a Cenius bővített kultivátor sorozatával, és az új Cirrus vetőgép sorozattal új nagy területű alkalmazásokra szánt gépeket dobott piacra, amelyek a gyakorlatban nagyérdeklődést váltottak ki. Az új ZA-TS ISOBUS műtrágyaszóró újabb vevőcsoportok megnyerése érdekében számos modellel bővült.

Az új Cayron váltva forgató eke, melynek gyártása 2014-ben kezdődött, szintén nagyon jó fogadtatásra talált. Számos bérvállalkozó és gazdálkodó használja, akiktől eddig csak nagyon pozitív visszajelzések érkeztek.

Az elektronika alkalmazása is egyre jobban terjed a gyakorlatban. Az elektronikus kezelőterminálok széles körű elfogadottsága mellett elsősorban az ISOBUS-technika előnyei jutnak egyre erősebben érvényre. Időközben az összes Amazone permetezőgépet és ZA-TS műtrágyaszórót ellátták ISOBUS technikával. Az ISOBUS-nak köszönhetően a munkagépek irányítására, a szakaszolásra, a megbízások kezelésére és a dokumentációra az Amazone összes forgalomban lévő ISOBUS-terminálja, vagy más gyártók termináljai egyaránt használhatók.

Az innovatív mezőgazdaság különleges kitüntetésében részesült az Amazone a moszkvai Agrosalon kiállításon, ahol a ZA-TS műtrágyaszóró technológiáját aranyéremmel jutalmazták, míg a GAG Eurotechnika leányvállalatnál készült D9 6000-TC mechanikus vontatott vetőgépet ezüstéremmel tüntették ki.

Tovább bővített kompetenciák – továbbra is rekord szinten álló beruházások

Az Amazone innovációs képességének és ezzel együtt technikai vezető szerepének kiépítésében fontos lépés volt a Hasbergen-Gaste székhelyű, új műszaki-központ megnyitása. Az új építésű központban 120 modern kialakítású irodai munkahelyet adtak át a kutatás & fejlesztés és a termékmenedzsment részleg munkatársai számára, valamint az IT-specialisták részére, így hozzájárul t ezeken a területeken a személyi bővítésekhez.

Az Amazone szervizoffenzíva folyamán a hude-i gyárban tovább bővült az ügyféltréning központ, és érezhetően növekedett a képző csapat. Ugyanakkor az „E-Learning” internetes eszköz, aminek a segítségével a komplex mezőgazdasági és kommunális gépek használata megtanulható és gyakorolható, további modulokkal bővült. Az egész 2014-es évre elosztva az Amazone mintegy 500 különféle tréninget, ill. járművezetői tanfolyamot kínált az értékesítési partnerei munkatársainak és az ügyfeleinek. Ez megközelítően 250 tanfolyammal több, mint három évvel ezelőtt.

 

A nemzetközi értékesítési és szervizhálózat bővítését szolgálta egy saját leányvállalat alapítása Kínában, ahol az Amazone gépek iránti érdeklődés nagyon pozitív irányú. A cél az, hogy itt is egy erős értékesítési szervezet épüljön ki, hogy ez a jövőbeli piac elérhetőbbé váljon.

Az Amazone 2014-ben tovább modernizálta és bővítette a gyártással foglalkozó telephelyeit is. A lipcsei gyárban egy új 2.800 m2 alapterületű csarnokot építettek, ahol a Cayron váltva forgató eke gyártása folyik. Ebbe a csarnokba költözött többek között az új Amazone gyártástechnológia, a „meleg megmunkálás”.

A tecklenburg-leeden-i gyárban az Amazone egy 3.000 négyzetméteres bővítést hajtott végre, ami ezen a helyen a logisztikai központ működését szolgálja. Ezalatt az Amazone leányvállalata a GAG Eurotechnika az oroszországi Samara településen új igazgatási épületet épített.

A hude-i gyárban találhatók a vetőgép termékvonalak, aforgóboronák, és kultivátorok végső elemeinek gyártása, viszont a Hude-Innenstadt belvárosi telephelyről a szállítási részleg az új gyáregységbe Altmoorhausen-be költözött. Itt az összeszerelési és a logisztikai folyamatok optimalizálásával sikerült a vetőgépgyártást még hatékonyabbá tenni. Ebben a gyárban fognak hamarosan megkezdődni egy új festő gyártósor építésének munkálatai. Tízmilliós nagyságrendjével a vállalat történetében ez az eddigi legnagyobb, egyetlen telephelyen megvalósuló beruházás.

Hasbergen-Gaste, az Amazone fő gyáregysége volt ahelyszíne egy 250 KW elektromos és 290 KW termikus teljesítményű blokkerőmű (BHKW) üzembe helyezésének. A több mint 90 %-os hatásfokkal nagyon magas ennek a létesítménynek az energiahatékonysága, és ez többek között a klímavédelemhez is fontos hozzájárulás.

Nagy rendezvények pozitív visszhanggal

Az Amazone rendezvények csúcspontja az Amatechnika nevű saját kiállítás volt, melyet 2014 májusában tartottak Hasbergen-Gaste-ban. Több mint 55.000 gazdálkodót, bérvállalkozót és értékesítési partnert látott vendégül, ami kitűnő látogatottságot jelent. A vendégeket, akik közül több mint ezren a szomszédos országokból érkeztek, egy 12 hektáros kiállítási terület, és az Amazone mezőgazdasági gépkínálatát bemutató, sokoldalú információs program várta

Nagy látogatói visszhangot keltett az Amazone „Feldabende” (szántóföldi esték) elnevezésű programja. Egy négyhetes roadshow keretében az AMAZONE csapata 18 különböző helyen állt meg Németországban és Ausztriában. Összesen 6.500 érdeklődő gazdálkodó és bérvállalkozó vett részt a „Feldabende” rendezvénysorozaton, hogy információt szerezzenek az új Amazone gépekről.

Különösen nagy visszhangot keltő, kimagasló eseménnyé alakult az Amazone-világrekord a növényvédelemben, melynek során 24 óra alatt egy UX 11200 permetezőgép egy 1.032 hektáros terület kezelését tudta teljesíteni. Óránkénti átlagos 43 ha területi teljesítménnyel a gép új csúcsot állított fel a modern növényvédelmi technika teljesítőképessége terén.

Kitekintés

A következő évet tekintve az Amazone ügyvezetői eleinte a piacok gyengülésére számítanak, középtávon azonban ismét fellendülést várnak. A mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépgyártás kilátásait továbbra is jónak ítélik. Agrártermékekre nehéz időkben is szükség van. A világ tovább növekvő népessége és a szűkössé váló mezőgazdaságilag hasznosított területek, de a termelőket érintő haszonkulcs ingadozás a változékony nemzetközi piacokon, valamint a környezetpolitikai keretfeltételek jelentik a nagy általános kihívásokat a mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépgyártás számára. Az ügyvezetők ragaszkodnak a „jó érzékkel végrehajtott vállalatfejlesztéshez” és az Amazone alapkompetenciák terén a beruházási vezető szerep folytatásához. Az eddigi terveket bátran tovább viszik. További regionális piacok meghódítására van szükség, és folytatni kell minden új, innovatív gép és eljárás fejlesztésére irányuló törekvést és az Amazone termékkínálat további bővítését.

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés