Hírek

Bővítené az integrátori hitelezését a Budapest Bank

Egyre nagyobb szerepe van az integrátori finanszírozásnak a mezőgazdaságban, sőt hosszabb távon a kisgazdaságok hatékonysági problémáin is enyhíthetne a konstrukció, ha jól szervezett integrációkkal össze lehetne fogni például a kisebb területen gazdálkodó termelőket − mondta Csürke József, a Budapest Bank vállalati üzletágának árazási és hitelezési vezetője.

 

Ezt elősegíthetné, ha megoldást lehetne találni arra, hogy az integrátor által elérhető nyereségből akár a kistermelők is részesedjenek valamilyen módon. Az integrátorok működése sokszor stabilabb, mint az egyébként hasonló céllal létrejövő beszerzési és értékesítési szövetkezeteké, mert sokkal profitorientáltabbak, de fontos az eredményesség javításához az a szakmai tanácsadás is, amit az integrált termelők számára nyújtanak.

A bank tapasztalatai szerint egyre szaporodik az integrátorok száma. Már egyáltalán nem csak a kereskedelmi profilú vállalkozások vágnak bele, hanem sokszor a nagyobb mezőgazdasági termelő vállalkozások is vállalják, hogy a környékbeli kisebb termelők számára beszerzik a szükséges vetőmagot, növényvédő szert vagy egyéb input anyagokat, majd értékesítik a megtermelt terményeket. Ez esetben az integrátor vállalkozás maga is profitál a volumenbeszerzések révén elérhető kedvezményekből. Az integrált termelők is belátták az utóbbi időben, hogy érdemes tartós, stratégiai kapcsolatokat kialakítani az integrálókkal − mondta Csürke József.

A klasszikus integrátori tevékenység során egyébként a növénytermelésben a gazdálkodó termeltetési szerződés keretében kapja meg a termeléshez szükséges alapanyagokat, és azt vállalja, hogy a betakarítás után a beszállított termény ellenértékéből törleszti azok árát. Ez esetben alapvetően az integrátor adja a szükséges finanszírozási keretet, és neki van szüksége jelentős likviditásra az alapanyagok beszerzéséhez.

A növénytermesztésben azonban másféle megoldás is elképzelhető, főleg a kisebb integrációk finanszírozási szükségleteinek biztosítására. A Budapest Bank növénytermesztési hitelét például a termelők vehetik igénybe. A konstrukció lényege, hogy a bank az igénylőre szabott hitelkeretet állapít meg, amelyből a kölcsön összegét közvetlenül az integrátornak utalják, visszafizetni pedig a termelési ciklushoz igazodva egy összegben kell. Így az integrátor is gyorsan hozzájuthat az értékesített anyagok, szolgáltatások ellenértékéhez, a termelők pedig egyszerű, gyors eljárásban elbírált kölcsönhöz jutnak anélkül, hogy ezért külön felkeresnék a bankot. A konstrukcióhoz igényelhető az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kedvezményes kezessége is. A megállapított hitelkeret limitje a terménytől, az igénylő méretétől is függ, de az integrátort is megvizsgáljuk − jegyezte meg Csürke József. Az integrátorok esetében többnyire a működési múltat, a szakmai hátteret, a termelőkkel kialakított kapcsolatrendszert, de a menedzsment felkészültségét is figyelembe veszik.

A pénzintézet egyébként stratégiai célnak tekinti a mezőgazdaság hitelezését, a bank vállalati portfóliójának 10-15 százalékát adja a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari finanszírozás. Ezen belül kiemelt figyelmet kap az integrátori finanszírozás, a jövőben ezt is szeretnénk bővíteni: a szántóföldi növénytermesztés mellett más növénykultúrák termelésének finanszírozása felé is nyitni szeretnénk − tette hozzá Csürke József.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook