Hírek

Csak túlélésre kell a hitel

A mezőgazdasághoz kapcsolódó és az egyes feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) banki hitelezése élénkülhet elsősorban az év első felében, számottevő kereslet pedig főként a pályázati forrással támogatott beruházások finanszírozása és a rövid hitelek iránt van.

A Takarékszövetkezeti Integrációban a zömmel kkv-kihelyezéseket tartalmazó vállalati hitelállomány 2012-ben szinten maradt.

A Takarékszövetkezeti Integrációban 280 milliárd forint körüli a zömmel kkv-kihelyezésekből álló vállalati hitelállomány, a kis és középvállalkozói ügyfélkör pedig eléri a 300 ezret. A hitelek változó összetételét, az éven belüli hitelek súlyának növekedését jelzi, hogy a szövetkezeti hitelintézetek együttesen 7 százalékkal több kkv-hitelt nyújtottak 2012 első háromnegyedévében, mint egy évvel korábban, a fennálló hitelállomány mégis 8 százalékkal zsugorodott. Ugyanakkor a takarékszektornak a vállalkozói finanszírozás fenntartására való törekvését jelzi, hogy a kihelyezett hitelek összege 6 százalékkal meghaladja a 2009 végi mértéket, szemben a bankrendszerrel, ahol ugyanezen időszak alatt 25 százalékkal csökkent a hitelállomány.

A kisvállalkozások hitelezésének bővítését nehezíti a továbbra is alacsony beruházási kedv, miközben a forgóeszközi-hitelek iránti igény megmaradt. A beruházási hitelek iránti alacsony kereslet oka, hogy a jelenlegi nehéz nemzetközi és hazai gazdasági környezetben viszonylag kevés vállalkozó mer pénzt fektetni a tevékenység bővítésébe. Csupán a pályázati forrásokkal támogatott, így alacsonyabb önerővel és hiteligénnyel megvalósítható – ezért kockázatosságát tekintve is kedvezőbb – beruházásoknál van élénkülés.

"A kisebb vállalkozások helyzete változatlanul nehéz, miközben alultőkésítettséggel és likviditási problémákkal küszködnek, piacaik is bizonytalanná váltak, hitelezésüket mégis szinten kell tartani, mert hosszú távon nő a szektor jelentősége" – emelte ki Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese.

A takarékszektor kkv-ügyfélkörében tavaly kissé nőttek az egyes vállalkozások pénzügyi-gazdasági helyzete közötti különbségek attól függően, hogy mely nemzetgazdasági ágban tevékenykednek. Míg a mezőgazdasághoz kapcsolódó vállalkozások, a feldolgozóipari cégek, és az autóipari beszállítók termelése az utóbbi évek mélypontjához képest bővülni kezdett, a többi ágazatban még kevéssé látják a kilábalás jeleit a TakarékBanknál. Az agráriumhoz kapcsolódó kkv-körön belül is elsősorban azoknál a vállalkozásoknál javulnak a mutatók, amelyek 2008 előtt több milliárd forintot ruháztak be korszerűbb termelőeszközökbe. Ebben a vállalkozói szegmensben is problémát okoz azonban, hogy az emelkedő üzemanyagárakat és energiaköltségeket nem mindig tudják érvényesíteni az árban a csökkenő vagy éppen szinten maradó fogyasztás miatt. A forgóeszköz-hitelek iránti keresletet viszont nem befolyásolja a kisvállalkozások tevékenységi köre és földrajzi elhelyezkedése. A kereslet összefügg a fizetési határidők hosszabbodásával, illetve a fizetési határidők tartásához is szükség van likviditást bővítő hitelre.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés