Hírek

Elég volt: Párizst ma blokád alá veszik a francia gazdák

A francia gazdák hatalmas erődemonstrációra készülnek csütörtökön: már egy hete elindultak több mint ezer traktorral az ország több pontjáról, hogy Párizsban tiltakozzanak az árfolyamesések ellen.

A legjelentősebb agrárszervezet, az FNSA felhívására a francia tejtermelők és állattenyésztők együtt terveznek tiltakozni az ellen, hogy a termelői árak olyan mértékben zuhantak a nyár folyamán, ami már a vállalkozások létét fenyegeti. 

"Ha bebizonyítjuk, hogy blokád alá tudjuk venni Párizst, lépni fog a kormány. Elnézést a párizsiaktól, de jönnek a parasztok!" – mondta Sébastien Louzaouen, a breton Finistere megye Fiatal gazdák nevű szervezetének elnöke.

A traktorok már egy hete elindultak a főváros felé, 35 kilométeres óránkénti sebességgel lassú sorokban haladnak. A nyár folyamán már mintegy ötszáz tiltakozást szerveztek a gazdák országszerte. 

A tüntetők várhatóan csütörtök reggel 6-ra érik el Párizst, ahol előreláthatóan jelentős fennakadások lesznek a közlekedésben. A rendőrség arra kéri az embereket, hogy lehetőleg ne üljenek autóba és inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe. 

A gazdák mintegy száz fős delegációja hivatalos a nemzetgyűlésbe, ahol "átnyújtják a szétesés szélére jutott vidék és parasztvilág kéréseit". 

A tömegben a teljes francia mezőgazdaság képviselteti magát a gabonatermesztőktől a cukorrépa-termelőkig, akik az uniós cukorárindex esése miatt döntöttek a tiltakozás eme módja mellett. 

Várhatóan azonban az állattenyésztők hangja lesz a legerősebb. Számukra a kormány július 22-én egy 600 millió eurós sürgősségi tervet jelentett be, ebből 100 millió euró adó- és járulékkedvezmény, 500 millió eurós összeg befizetésére pedig haladékot kaptak. A rövid távú segítség helyett a gazdák azonban azt kérik, hogy csökkentsék a munkára rakodó terheiket, amelyek szerintük európai konkurenseiket erősítik a piacon.

MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook