Hírek

Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója (+video)

Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója, amelyet csütörtöktől széleskörű társadalmi vitára bocsátanak – mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, a szakmai szervezetek és az agrár-köztestület képviselőinek jelenlétében

Bitay Márton az új vadgazdálkodási törvény szükségességét azzal indokolta, hogy a régi jogszabály már elavult. Hozzátette, társadalmi igény volt egy új vadgazdálkodási törvény megalkotására, s ezt az igényt az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közvetítette a földművelésügyi tárcának.

Kifejtette: a koncepció kiemelt alapelve, hogy a kor kihívásaira választ adva biztosítsa a vadgazdálkodás összhangját a természetvédelemmel, az erdő- és mezőgazdálkodással, a vad védelmének középpontba állításával. Emellett a készülő törvény kiemelten támaszkodik a magyar vadgazdálkodás szakmai és kulturális hagyományaira – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: egy jó vadgazdálkodási törvény megalkotása a célkitűzés, egy olyan jogszabály megalkotása, amely a vidéken élő emberek számára előnyökkel jár, nemcsak a vadászoknak, hanem a földműveseknek, a gazdálkodóknak is. Emellett figyelembe kell venni a jogalkotási folyamatban a természet- és környezetvédelmi, illetve az erdészeti szakmai szempontokat is. Ezért a készülő törvény koncepciója széles alapokon nyugszik – tette hozzá.

Elmondta, ezt a megközelítést szolgálja a tájegységi vadgazdálkodás rendszerének kialakítása, amelynek alapján egységes szakmai elvek mentén lehet kezelni a hasonló adottságú vadgazdálkodási területeket – tette hozzá.

Bitay Márton fontosnak nevezte a nagyvadállomány környezettel összhangban lévő létszámcsökkentését is. Kiemelte, lényeges az is, hogy javuljon a Magyarország számára nemzetközi hírnevet adó trófeagazdálkodás minősége. Emellett a készülő törvény az évtizedek óta hanyatló apróvadállomány számára is segítséget nyújt a gazdálkodási szemléletváltáson keresztül azért, hogy megálljon a csökkenése.

Az államtitkár utalt rá: a koncepció alapvetése, hogy erősítse a földhasználók, a gazdák és a vadászatra jogosultak együttműködését, és feloldja a meglévő ellenérdekeltséget. Ezért a vadászati jog továbbra is a földtulajdonhoz kötődik, így a tulajdonosok továbbra is szabadon dönthetnek a vadászati jog hasznosításáról.

A koncepció kialakításakor szempont volt az is, hogy a tulajdonosok földjük minden négyzetmétere után minden évben előre megkaphassák a vadászati jog gyakorlásáért járó, a helyi adottságokhoz alkalmazkodó haszonbérleti díjat. A jogszabály-előkészítő folyamatban a résztvevők elkötelezett voltak abban, hogy a földtulajdonosi közösségek működését átláthatóbbá tegyék, s a közös képviselő kötelességei és jogai világosak és ellenőrizhetők legyenek – fejtette ki.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a vadgazdálkodás szakmaiságának előtérbe helyezése érdekében a hivatásos vadászok alkalmazási feltételeinek és szakmai követelményeinek újragondolása is napirendre került. Ezért újból meg kívánják határozni a hivatásos vadászok szakmai feladatait a kialakítandó tájegységek és a vadászatra jogosultak szintjén. Így várhatóan lesz majd tájegységi fővadász is.

Bitay Márton jelezte: a hagyományos szabadterületi vadgazdálkodás védelme érdekében ennek szigorúan el kell válnia a zárt téri vadgazdálkodástól. Emellett a koncepció figyelembe vette azt is, hogy a vadászatra jogosultak terhei ne növekedjenek.

Az ismertetéskor beszélt arról is, hogy a vadkárok esetében a károsult és a vadászatra jogosult között egyértelmű felelősségi szabályokat kell teremteni. A köztük lévő hatékony együttműködés, a szakmai alapokon nyugvó, egységes kárfelmérési protokoll és a korrekt kárrendezés jogszabályi alapjait le kell fektetni, figyelemmel arra, hogy a vad a természet elválaszthatatlan része.

Az államtitkár elmondta: a minisztérium a törvényjavaslatot, széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően, ősszel tervezi benyújtani az Országgyűlésnek. Az új vadgazdálkodási törvény várhatóan 2016. január elsejével lép hatályba.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook