Hírek

EMVA: módosultak az első kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó szabályok

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jogcímek esetén módosultak az első kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó szabályok – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A július 28-án hatályba lépett módosítás tizenhárom jogcímrendeletre vonatkozik. A változás a módosítás hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyek közül azokat érinti, amelyek esetében a támogatási kérelmet a rendeletben meghatározott időpontig – például az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás esetén 2009. december 15-ig – benyújtották. Vannak egyéb feltételek is.
    
Az első kifizetési kérelmet 2012. december 31-ig lehet benyújtani, s olyan kiadást is elszámolnak, amely nem minősül egyéb elszámolható kiadásnak. Ez azt jelenti, hogy az MVH a benyújtott kifizetési kérelemre vonatkozó döntésében nem egyéb elszámolható kiadásnak minősülő tételt is jóváhagy.
    
Nem sérülhet azonban az a feltétel, hogy az ügyfél köteles a támogatási határozat közlésétől számított 24 hónapon belül legalább a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg 50 százalékával elszámolni – kivéve, ha a megvalósítási idő 24 hónap vagy annál kevesebb, mert abban az esetben az irányadó megvalósítási határidőn belül kell a 80 százalékban meghatározott elszámolási kötelezettséget teljesíteni.
    
A határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs – figyelmeztet az MVH -, a rendeletmódosítással érintett ügyek esetében további hosszabbítás nem adható, még a közbeszerzés megfelelő igazolása esetén sem.
    
Amennyiben az ügyfél a meghosszabbított időszakban sem nyújt be első kifizetési kérelmet, vagy nem nyújt be olyan kifizetési kérelmet, mellyel olyan kiadást is elszámolnak, amely nem minősül egyéb elszámolható kiadásnak, támogatáshoz való jogosultsága megszűnik, s az általa igénybe vett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.
    
Az MVH a támogatási határozatot visszavonó és a támogatáshoz való jogosultság megszűnését megállapító határozatában rendelkezik arról, hogy az ügyfél a 2007-2013-as időszakban a határozat jogerőre emelkedését követő három évig az EMVA társfinanszírozásában nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra nem nyújthat be támogatási kérelmet, illetve pályázatot, továbbá a már benyújtott, de jogerős döntéssel még el nem bírált pályázatát, illetve támogatási kérelmét elutasítják.
    
A 76/2012. (VII.27.) VM rendelet teljes terjedelmében megtalálható a VM honlapján (www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium), a vonatkozó szabályozás részletei az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu), az érintett jogcímrendeletek támogatás kifizetésének igényléséről szóló közleményeiben találhatók. Bővebb tájékoztatást az MVH ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen lehet kérni.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés