Előrejelzések

Időjárás

Időjárás: esős, hűvös hétvégénk lesz

A hétvégén egy délről érkező mediterrán ciklon alakítja majd időjárásunkat, emiatt vasárnap országos esőre és jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás, de szombat napközben is előfordulhat elszórtan kisebb eső, zápor. A hőmérséklet vasárnapra jelentősen, nagyjából 6 fokkal visszaesik.

Szombaton alapvetően borult időre számíthatunk, inkább csak az északkeleti tájakon süthet ki rövidebb időre a nap. A nap első felében az ország északi felén elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor, majd estétől, késő estétől a déli területeken egyre többfelé ered el az eső. A szél még nem lesz jelentős, csak időnként élénkülhet meg az északkeleti szél. 

Vasárnap azonban hosszabb-rövidebb szünetekkel ugyan, de országszerte esni fog az eső, jelentős mennyiségű csapadék nagy területen hullhat, a legtöbb esőre az Alföldön számíthatunk (1. ábra). Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, sőt keleten egy-egy viharos széllökés is lehet.

Szombaton a minimum hőmérséklet még 6 és 12, a csúcshőmérséklet pedig 12 és 18 fok között valószínű, délen lesz a melegebb. Vasárnap azonban a fölénk áramló hidegebb levegőnek, a várható nagy mennyiségű csapadéknak köszönhetően már csak 10 fok körül alakul a nappali maximum hőmérséklet, majd hétfőn már mindössze 4, 10 fok valószínű a délutáni órákban. Az éjszakák is egyre hidegebbek lesznek, de fagyra nem számítunk.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés