A vizsgálatot a gazdatársadalom akkori illetve a korábbi évek korstruktúrájával és azok összehasonlításával kezdtem. Bár a statisztikai adatokból csak óvatos következtetéseket vonhatunk le, azt viszonylagos biztonsággal megállapíthattam, hogy miközben tíz év alatt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók száma majdnem megfeleződött, a fiatalabb korosztályba tartozó gazdálkodók esetében ez a csökkenés jóval nagyobb mértékű volt.

További tényként mondhattam el, hogy a rendszerváltás után gazdaságot alapító földtulajdonosok, akik akkor a 30-50 éves korosztályból kerültek ki, mára elérték vagy már meg is haladták a nyugdíjkorhatárt. A statisztikai vizsgálatok alapján azonban azt a következtetést vontam le, hogy a belépő fiatalok száma nem tudja pótolni a kilépő idősebbekét, emiatt egy nagyobb létszámú visszavonulás esetén igenis gondot okozhat az nemzedékváltás kérdése.

A statisztikából levont következtetésekkel nem elégedhettem meg, ezért egy kérdőíves felmérést is végeztem, külön vizsgálva a társas és az egyéni gazdaságtípusokat. A felmérésből kiderült, hogy a nemzedékváltással összefüggő kérdésekre adott válaszok nemcsak gazdálkodási formánként, de tulajdonosi érdekeltség szerint is eltérőek. Míg az egyéni tulajdonban álló és egyéni vezetésű gazdaságokban a gazdaság átadása családon belül történik meg, az utódgeneráció tudatos felkészítése tapasztalható és általában a tulajdonosi és gazdaságvezetési funkciók egy kézben maradnak, valamint az utódok már jóval az átadást megelőzően tevékenyen részt vesznek a gazdálkodásban, így gyakorlati tapasztalatra is szert tesznek. Nehezebb helyzetbe azok az egyéni gazdaságok kerülnek, amelyek átadása – utód hiányában, vagy az utód érdektelensége miatt – családon kívülre történik. Ilyenkor általában helyben gazdálkodók körében keresik a lehetséges utódot, akikkel szemben a legfontosabb elvárás a gazdaság stabil működtetése, életképességének fenntartása.

A társas gazdaságok vezetőinek utódai kevésbé vettek részt aktívan a gazdasági tevékenységben, emiatt kevésbé is voltak érdekeltek a gazdaság átvételében. Ilyenkor legtöbbször pályáztatással, külső vezető került az üzem élére, sokszor az irányítás átadása, de a tulajdonosi funkciók megtartása mellett. Itt további problémát jelentett, hogy az átvevő sokszor a tulajdonosi és az irányítási funkciót egyszerre szerette volna megkapni, de pénzügyi forrásainak nagysága ezt nem tette lehetővé. Ennek egyik következménye egy tulajdonosi érdekeltséggel nem rendelkező gazdaságvezetés, ami oda vezethet, hogy az új vezető kevésbé motivált a gazdaság hosszú távú fenntartásában, még akkor is, ha a munkájával szert tett jövedelme miatt a megélhetése függ tőle. A gazdaság esetleges felszámolása nem jelent számára akkora veszteséget, mintha az a saját tulajdona lenne.

Annak ellenére, hogy a fiatal korosztály számára már az uniós csatlakozást megelőzően hazai források is rendelkezésre álltak, a csatlakozást követően pedig minden évben megnyílt a „fiatal gazdák induló támogatása” jogcím, amely az ÚMVP egyik „legsikeresebb” jogcíme volt, a statisztikában továbbra sem mutatkozik javulás, sőt. A korábbi vizsgálatomat a 2010-es adatokkal zártam, és most megnéztem, hogy a 2013-as gazdaságszerkezeti összeírás vajon mutat-e pozitív elmozdulást, ugyanis sokszor hallom, hogy a korosztályom, vagy a nálam fiatalabbak között egyre nagyobb a népszerűsége a saját gazdaság beindításának.

Sajnos a statisztika a fiatal korosztály hiányából adódó problémák mélyülését jelzi. Miközben tovább csökkent az egyéni gazdaságok száma, a fiatal korosztály aránya a csoporton belül még kisebb lett. A 35 éven aluliak 2000-ben még közel 10%-os aránya 2010-re 7%-ra, 2013-ra 6%-ra csökkent, miközben a 65 éven felülieké 28%-ról 31%-ra nőtt.

A nagy számban várható esetlegesen utód nélkül maradt gazdaságok piacra kerülésének egyik pozitív velejárója lehet, hogy a gazdaságok számának csökkenésével egy-egy gazdaság földterületében növekedés lesz tapasztalható, és ez a földterület koncentrálódását eredményezi, azaz nagyobb számban alakulhatnak ki életképesebb, mérethatékonyabb gazdaságok. Ehhez azonban a jelenlegi gazdálkodói kör megfelelő tőkeellátottságára van szükség, ami pillanatnyilag nem jellemzi őket.

De mi a helyzet a többgyermekes családokkal, amelyekben a gyermekek vélhetően mindannyian részesülni szeretnének a családi vagyonból, és ez a földtulajdon további elaprózódásához vezethet, ezzel a gazdaságok életképessége kerülne veszélybe. A felmérésem során kiderült, hogy ez többféleképpen oldódik meg. Van, hogy a gazdálkodással felhagyó már előre tudja melyik gyermeke kívánja továbbfolytatni a gazdálkodást és még életében gondoskodik a többi utód anyagi kompenzálásáról. Más esetben a gyermekek mindegyike megtartja a földtulajdont, de a gazdálkodást csak egyikőjük viszi ténylegesen tovább és a nyereségből a többiek is részesülnek. Olyannal is találkoztam, hogy az öröklést követően kivásárolták egymást a testvérek, de olyan is előfordul, hogy elosztották a gazdaságot, de közösen szervezték a munkálatokat.

Azt hiszem mindenkit meggyőztem róla, hogy az utódlás kérdéséről beszélnünk kell, továbbra is fent kell tartani azokat a lehetőségeket, sőt meg kell erősíteni, amelyek a fiatalokat a mezőgazdasági tevékenység felé tereli, annál is inkább, mivel az ágazat fejlődéséhez új ötletekre, a gazdasági és környezeti kihívások kezelésére újszerű megközelítésekre van szükség. Ez pedig fiatalok nélkül sokkal lassabban megy, ugyanis hazai és nemzetközi elemzések szerint is a fiatalabb korosztály hatékonysági és jövedelmezőségi mutatói kedvezőbben alakulnak az idősebbekénél, könnyebben kockáztatnak, fejlesztési szándékuk is erősebb A gazdálkodói réteg „fiatalítása” így nem csak a statisztikai értelemben vett korstruktúrát javítja, de a gazdasági versenyképesség innovációra alapozott növelésének érvényesítését is szolgálja.

Forrás: gazdablog.hu/Székely Erika