Hírek

Megszerezheti a Csányi-csoport a KITE-t

Megszerezheti az irányítást a KITE-ben a Csányi Sándor irányítása alatt lévő három agrárcég, vagyis maga Csányi Sándor, ha engedélyezi a Gazdasági Versenyhivatal.

A három társaság, az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. június 30-án részvényátruházási és üzletrész-adásvételi szerződést kötött Guba Sándorral, eszerint a Csányi Sándor irányítása alatt álló vállalkozások megszerzik a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett az önálló irányítást.

Ez a versenytörvény alapján összefonódásnak minősül, az irányításszerzők július 27-én kérelmet nyújtottak be, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérik.

A GVH tájékoztatása szerint az irányításszerzők – bár több társaságról van szó – nem a közös irányítás megszerzését jelentették be a versenyhatóságnak, hanem a Csányi-csoport önálló irányításszerzését, hiszen az irányításszerzők valamennyien Csányi Sándor önálló irányítása alatt állnak.

A céginformáció adatai szerint a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 1991-ben alakult Nádudvaron. A jegyzett tőkéje 1489300000 forint. Egyedüli részvényese Guba Sándor volt.

Az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. az idén jött létre 3-3 millió forintos jegyzett tőkével, fővárosi székhellyel. Egyedüli tulajdonosa mindhárom cégnek Csányi Sándor.

MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook