Hírek

Módosulhat több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény

Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény; az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályok pontosítására azért van szükség, hogy a kamara megfelelően el tudja látni a tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat.

Kedden nyújtották be az Országgyűlésnek a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely elsősorban a kamaráról szóló 2012 . évi CXXVI. törvény módosítását érinti, de további, az agrárium működését érintő törvények esetében is megfogalmaz módosítási javaslatokat.
Az általános indoklás szerint az első teljes évet átfogó tagdíjbevallási időszak tapasztalatai megmutatták, hogy az agrárgazdaság területén működő mintegy 370 ezres kamarai tagság összetétele, struktúrája, jogi státusa szerteágazó. Annak érdekében, hogy a kamarai tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat megfelelően el tudják látni, pontosítani kell az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályokat. Az agrárkamara ezen adatbázis alapján tud majd megfelelő gazdaságszerkezeti információkkal szolgálni a jogalkotók, a döntéshozók felé.
A javaslat pontosítja a gazda fogalmát. őstermelő esetében a kamarai tagsági viszony az őstermelői igazolvány kiváltásával jön létre, a földművesek, valamint mezőgazdasági termelőszervezetek esetében pedig a kötelező tagság az agrárgazdasági tevékenységhez való szoros kötődésük miatt indokolt. A javaslat az őstermelők esetében a kamarai tagsági viszony megszűnésének speciális szabályait is megállapítja.
Az agrártámogatási eljárási rendszerre vonatkozó új rendelkezés a tagállami és a közösségi pénzügyi érdekek sérelmét nem veszélyeztető eljárási könnyítéseket tartalmaz.
A szakképzési rendszerre vonatkozó módosítás megteremti annak az anyagi alapját, hogy a gazdasági kamarák, így az agrárkamara a vállalkozói érdekek figyelembe vétele mellett tudja magasabb színvonalra emelni ezen a területen folytatott tevékenységét – olvasható az általános indoklásban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a törvény alapján átmeneti jelleggel látja el a helyi földbizottságok feladatait.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook