Hírek

MOSZ: károkat okoz a mezőgazdaságban a bejelentett kormánydöntés

A MOSZ szerint hosszú távú, visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen és katasztrofális károkat okoz a mezőgazdaságban a kormány hétfőn bejelentett döntése, amely szerint az 1200 hektár feletti területen gazdálkodókat „megfosztják” az uniós támogatásoktól.

A mezőgazdasági érdekképviselet szerint ez az intézkedés az elmúlt 20 év legsúlyosabb döntése, aminek következménye a '90-es évek elejei agrártermelés és foglalkoztatás visszaeséséhez hasonlítható. A kormány döntése visszafordíthatatlan károkat okoz, rontja az agrártermelés versenyképességét – tették hozzá. A MOSZ szerint illúzió azt hinni, hogy bővül az állatállomány, sőt a döntés végső csapást mér az állattenyésztésre. Az állattartók ugyanis a földtörvény miatt elvesztik a területeik egy részét, továbbá egyik évről a másikra a támogatásaik jelentős részét is.
A MOSZ úgy véli, az állattartók – nemzeti forrásból való – kompenzálásra szánt évi 30-35 milliárd forint jó része már ma is létezik. Így többletforrás alig – kevesebb, mint 10 milliárd forint – kerül az ágazatba. Ez az összeg az érintettek többségének nem több mint egy szépségtapasz.
A MOSZ állítja, hogy a most meghozott kormánydöntés éles ellentétben áll a kabinetnek a foglalkoztatás növelésére és az állattenyésztés fejlesztésére irányuló törekvéseivel, nem szolgálja sem az ország, sem az ágazat és különösen nem a vidék fejlődését.
Máhr András, a MOSZ főtitkár-helyettese az MTI-nek elmondta: tudomása szerint – ez a szaktárca közlése – a támogatás teljes megvonása 525 nagygazdaságot érint. Ezek a gazdaságok adják a magyar mezőgazdaság bruttó termelési értékének mintegy a negyedét, mintegy 600 milliárd forintot. Egyes állatfajokból – például sertésből – pedig itt tartják az állomány mintegy felét – közölte.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés