Hírek

Nincs döntés az állami földeladásról

Egyelőre csak társadalmi, szakmai felvetés a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) az ötlete, hogy állami földeket kapjanak tulajdonba a magyar gazdálkodók.

Hosszas társadalmi és szakmai egyeztetésnek kell megelőznie a Magosznak azt a felvetését, hogy a haszonbérbe adott állami földek a gazdák tulajdonába kerüljenek, ennek terve egyelőre csak egy felvetés – írja a Magyar Hírlap a Földművelésügyi Minisztériumra hivatkozva. A tárca emlékeztetett: a magyar föld a nemzeti vagyon harmincöt százaléka, az agrárkormányzat célja pedig továbbra is az, hogy megvédje a termőterületeinket elsősorban a külföldiektől. A minisztérium válaszában ugyanakkor kiemelte: nem öncélúan akarják megvédeni a külföldiektől a magyar földet, hanem azért, hogy a hazai gazdálkodók boldogulását segítsék.

Korábban Jakab István, a Magosz elnöke elmondta, a gazdaszervezet részéről azért vetették fel azt, hogy az állami föld bérlője tulajdonjogot szerezhessen, mert a termőföld tulajdonjoga a garancia arra, hogy a magyar gazdák művelhessék a magyar földet. Ez részben azért fontos, hogy a helyben lakó gazdákat segítsék, részben pedig azért, mert az Európai Bizottság a 2014. május elseje óta hatályos földtörvény miatt több kötelezettségszegési eljárást is indított ellenünk. Brüsszel kifogásolja a külföldi befektetőkre vonatkozó szigorú szabályozást, valamint azt, hogy a törvény a magyar gazdákat hozza kedvező pozícióba, de kritizálják a földszerzés feltételeit is.

A Magosz olyan hitelkonstrukciót javasol, amelynek kamata a jegybanki növekedési hitelprogramhoz hasonlóan alacsony, a kölcsön futamideje legalább húsz év. Ez idő alatt pedig elidegenítési tilalom is vonatkozna a területre, a földtörvénynek megfelelően legfeljebb háromszáz hektárt vásárolhatna kizárólag földműves. A földeladást az agrárkamara is támogatja.

Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője tegnap közölte: pártja „nem nézi tétlenül az állami földek eladását”, s a fővárosba hívja a gazdálkodókat, hogy megakadályozza a „földrablást”. Emellett a kamara vezetőit lemondásra szólította fel. 

Magyar Hírlap

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés