Hírek

Továbbra is nettó hiteltörlesztő a mezőgazdaság

A jegybank növekedési hitelprogramjának első szakaszában még csak a hitelek 17-18 százaléka került a mezőgazdaságba, a második szakaszban már 35 százalékot helyeztek ki ebbe a szektorba a bankok.

Az első negyedév végén a nemzetgazdaság teljes, 6650,9 milliárd forintos hitelállományának 5,1 százalékát a mezőgazdasági társas vállalkozások vették fel. Az élelmiszeripart is hozzászámítva a szektor részesedése eléri a 10 százalékot. A mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya 2014 első három hónapjában az előző negyedévhez képest 3,1 százalékkal csökkent, míg 2013 azonos időszakához képest 17,1 százalékkal nőtt. A bővülést elsősorban a növekedési hitelprogram (nhp) a múlt év második félévi indulása támogatta, a lendület azonban 2014 elejére kifulladt – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb pénzügyi jelentéséből. Ez persze nem zárja ki azt, hogy az év hátralévő részében ismét felpörög az nhp iránti érdeklődés, bár a rendszeres kiszámítható bevételt jelentő támogatási rendszer változása átírhatja a beruházási terveket. Igaz, a kedvezményes garanciával bővülhetnek a kihelyezések, ahogy belépnek a kevésbé hitelképes egyéni gazdálkodók, őstermelők és társas vállalkozások. Az nhp I.-ben a nemzetgazdaságba kihelyezett 701 milliárd forint 17-18 százaléka került a mezőgazdaságba, zömmel a legjobb adósminősítésű és már kész beruházási tervekkel bíró vállalkozásokhoz. Az nhp II. keretében a 2013. szeptemberi meghirdetése óta 175 milliárd forint kihelyezéséről adtak számot a bankok, ennek háromnegyede a mezőgazdaságba (a hitelek 35 százaléka), a feldolgozóiparba és a kereskedelmi ágazatokba került. Az agrárium hitelállományának jelentős részét teszik ki a Magyar Fejlesztési Bank által közvetlenül, vagy refinanszírozással folyósított kölcsönök. A 2014 első negyedéve végén fennálló állomány értéke 48,3 milliárd forint volt – ebből 29,39 milliárd volt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram keretében kihelyezett összeg –, a még mindig futó programok ellenére is csak 0,4 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. E hitelek 98,5 százaléka társas vállalkozásokhoz került, egyéni vállalkozásoknál mindössze 300 millió forint landolt. Az agrárcégek forinthitel-állománya a megelőző negyedévhez képest 4,8 százalékkal, 340,1 milliárd forintra csökkent, míg a devizában jegyzett kölcsönök értéke 3,9 milliárd forinttal, vagyis 9 százalékkal nőtt. Ezt szakértők szerint az év eleji forintgyengülés árfolyamhatása okozhatta. Ennek következményeképp a cégek teljes hitelállományából már 14 százalékot tettek ki a devizaalapúak.

Forrás: napigazdasag.hu/Kiss Melinda Katalin

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook