Hírek

Az Egyesült Államokban lévő madárinfluenza hatására emelkednek a tojásárak az Európai Unióban

Az Egyesült Államokban a madárinfluenza kitörése, amely miatt közel 50 millió baromfi, főleg tyúk és pulyka pusztult el, az ágazat egyik szövetségének becslése szerint észrevétlenül emeli a tojásárakat Európában.

„Az Egyesült Államokban hatalmas rés keletkezett a piacon, amit most be kell foltozni”, jelentette ki Günter Scheper, a Német Tojásszövetség elnöke a „Neue Osnabrücker Zeitung” újságnak. A friss tojás, és az olyan termékek, mint a tartós tojáspor, nagy mennyiségben kerülnek exportra Európából az Egyesült Államokba. Áprilistól júniusig az Európai Unióban egyharmaddal drágult a mélyalmos tartásból származó tojások ára, mondta Scheper. A bevásárlóközpontokban azonban a vásárlók eddig mindebből semmit sem éreztek, mivel Németországban az árak év végéig kötöttek. Az Egyesült Államok mellett olyan piacokon is növekszik a kereslet, mint pl. Mexikó, ahol korábban az Egyesült Államokból importáltak tojást és tojás alapú termékeket. „A német termelők körében is optimista a hangulat, mert remélik, hogy új exportlehetőségek adódnak”, nyilatkozta Scheper az újságnak. Ugyanakkor a hiányzó állatorvosi egyezmények lassíthatják a Németországból érkező szállítmányok engedélyezését. Ebből profitálnak a hollandok.

Forrás: proplanta.de

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés