Hírek

Jövő évre tolná az állattartók vitáját a VM

A tárca nyitott valamennyi ésszerű javaslat befogadására a földtörvény tárgyalása során − mondta a Napi Gazdaságnak Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A VM azonban továbbra is elutasítja, hogy gazdasági társaság is vásárolhasson termőföldet, az azonban elképzelhető, hogy változnak a társas vállalkozásokra vonatkozó foglalkoztatási előírások, illetve hogy az engedélyezett birtokmaximumtól az állatlétszám függvényében felfelé el lehessen majd térni. Az állattartó telep definícióját a jelenleg kodifikációs fázisban lévő és heteken belül nyilvánosságra kerülő üzemszabályozási törvény adná meg, ahogyan azt is, hogy miként határozzák majd meg a birtokmaximumtól való eltérésre alapot adó állatlétszámot. A tárca ezzel lényegében a földtörvény december végére tervezett elfogadása utánra halasztaná a birtokmérettel kapcsolatos vitákat. 

Simon szerint a bázisnak számító állatszámot nem kívánja statikusan kezelni a tárca, ahogy fogalmazott, ha egy gazdaság tartósan növelte állatállományát, akkor annak megfelelően módosíthatja majd a birtoknagyságát is, viszont tartós állománycsökkentés esetén ennek fordítottjával, a birtokméret mérséklődésével is számolnia kell majd.

Egy másik készülő törvény a nem mezőgazdasági célú földekkel kapcsolatos szabályozást részletezi majd − válaszolta Simon Attila a Napi Gazdaság iparfejlesztési szempontok érvényesülésére vonatkozó kérdésére. A szaktárca a jövő év első felében létrehozná az új szabályokon − és valamennyi földhasználó nyilatkoztatásán − alapuló új földhasználati nyilvántartást is.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés