Hírek

Az áfacsökkentés végiggyűrűzik a sertéságazat teljes termelési folyamatán

Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése 27-ről 5 százalékra végiggyűrűzik a sertéságazat teljes termelési folyamatán, és azt a fogyasztóknak is érzékelniük kell – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Németh Antal elmondta, hogy a belföldi fogyasztásra kerülő hús 40-50 százaléka származik külföldről. Ez a mennyiség a VHT elnöke szerint jelentős mértékben fog csökkeni, mivel a belföldi előállítású húst fogják inkább keresni. Az áfacsökkentés első lépése a múlt év elején sikeres volt – a sertéságazatban, az élő- és félsertés áfája 27-ről 5 százalékra csökkent -, fehéredett, tisztult az ágazat, ezért az intézkedést az idén az év elején a kérődzőkre is kiterjesztették (a marhára, a kecskére és juhra) – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György szerint a mostani intézkedés áttörést jelent, mivel eddig a köztes termékek áfája csökkent, és ezeket a mérséklő intézkedéseket a fogyasztó nem érezte; most viszont a sertés tőkehús áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra már meg kell, hogy jelenjen a fogyasztói árakban is. Ezt már a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is ellenőrizni fogja, ugyanis a tárcának – és más hatóságoknak is – megvannak erre a jogosítványai. Pankucsi Zoltán, az NGM adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, ha kiderül, hogy a kereskedők "lenyelik" a mostani áfacsökkentés hatásait, megvannak az eszközeik, hogy a kereskedőket rávegyék arra, hogy az árakban érvényesítsék az áfacsökkentést.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés