Hírek

Hiába finom, kevés a szekszárdi bor – olasszal házasítják

Kevés a szőlő, így a bor is a szekszárdi borvidéken, ez az egyik oka annak, hogy a pincészetek, borforgalmazók egy szűk rétege olasz bort is „kever” a sajátja mellé, hogy a piacon tudjon maradni. Az import bor felhasználása nem tilos, de a palack címkéjén ezt jelezni kell.

A héten elrendelte 50 ezer hektoliter olasz bor zárolását a földművelésügyi miniszter, miután három Magyarországra is szállító exportőrről is kiderült, hogy érintettek az Olaszországban felderített jövedéki visszaélésekben. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) korábban az olasz sajtóból értesült arról, hogy zárolták a Cantine Brusa borászat készleteit, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak ellene. A gyanú szerint cukrozott, hamisított bort forgalmaztak. A borászat több magyar importőr beszállítója, ezért a HNT felkérte az illetékes hatóságokat, hogy a már forgalomba hozott, vagy a tárolt tételeket ellenőrizzék, illetve vonják vissza a már kiszállított borokat.

Schmidt Győző, a HNT elnökségi tagja, a bonyhádi Danubiána Kft. igazgatója kérdésünkre elmondta, kis mennyiségben ugyan, de Tolna megyét is érintheti a már említett intézkedés. Olasz bort behozni és azt a sajáttal együtt forgalmazni sem tilos, csak jelölni kell a palackok címkéin. Azt nem írhatja rá a pincészet, hogy minőségi szekszárdi bort forgalmaz, hanem azt, hogy a származási helye az EU, és asztali bor minőségű. 

S hogy miért olyan olcsó az olasz bor, hogy megéri a Tolna megyei borforgalmazóknak onnan is behozniuk? A válasz egyszerű, mondta a szakember: Olaszországban sok helyen a szőlőültetvényeket is öntözik, így sok terem, van miből bort készíteni. Az uniós szabályok szerint szőlőmust sűrítményt például kizárólag az olaszok és a spanyolok készíthetnek, így ha a magyar bortermelők – egy gyenge minőségű év után – édesíteni szeretnék a boraikat, csak tőlük vásárolhatnak finomított must sűrítményt. Schmidt Győző hozzátette, ők is éltek már ezzel a lehetőséggel.

Módos Ernő, a szekszárdi Ferger-Módos pincészet egyik vezetője, az Alisca Borrend Nagymestere elmondta, ők is hoztak be tavaly korrekt, jó minőségű olasz bort. Az ok, hogy nagyon kevés a szőlő a szekszárdi borvidéken. A hegyközséghez tartozó termelők tavaly összesen 47 ezer 500 mázsa szőlő feldolgozását jelentették be, melyből 40 ezer hektoliter bort lehet készíteni. Pár évtizeddel ezelőtt az azóta már megszűnt Aliscavin egyedül 80 ezer mázsa szőlőt dolgozott fel. Ha az ember végigsétál a borvidéken azt látja, hogy sok az elhanyagolt kisebb terület, a kistermelők egy része parlagon hagyta a szőlőjét, mondta Módos Ernő. Régen sok 20-25 hektós termelő volt, ám mivel nem tudták eladni hivatalosan se a szőlőt, se a bort (MVH regisztrációs számot, hegyközségi tagságot, üzemi működési engedélyt kértek hozzá), így abba hagyták a terület művelését. Módos Ernő szerint ezért szorul rá a nagyobb pincészetek egy része arra, hogy olasz bort is vásároljon.

Többen félrevezetik a vásárlókat

Hazánk szőlőből és borból nem szorul behozatalra, mégis több százezer hektoliter bor érkezik Olaszországból, ami elérheti az itthoni termelés 10 százalékát is. Az import nagy része folyóborként lépi át a határt, vagyis belföldön palackozzák. Ez nem jogellenes, de fel kell tüntetni a címkén, hogy más országból származik a termék. Ha pedig magyar borokkal házasítják, azt kell a címkére írni, hogy a termék az Európai Unióból származó borok keveréke. Ezt azonban többen "elfelejtik", ezzel félrevezetik a vásárlókat.

Nem a minőség, a mennyiség számított

Olaszországban több jól gépesített, nagyüzemi ültetvény működik, amelyek korábban az Európai Unió által támogatott lepárlásra termeltek, tehát nem a minőség, hanem a mennyiség számított esetükben. A támogatási rendszer átalakulásával azonban az addig lepárolt bormennyiség felszabadult, ez magyarázza, hogy manapság az olasz termelők, kereskedők akár házhoz is szállítják a literenként 80 forintnak megfelelő árú folyóbort. Eközben itthon egy liter bor átlagos önköltségi ára ennél jóval magasabb, körülbelül 110-120 forint.

teol.hu

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook