Hírek

Kartellgyanúsnak találják az alföldi szőlőfelvásárlást

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal vizsgálja ki, miért ajánlanak a felvásárlók „megalázóan alacsony árat” a szőlőtermelőknek az alföldi területeken, a Gazdasági Versenyhivatal pedig indítson vizsgálatot a kartellgyanú miatt.

Gőgös Zoltán elnökhelyettes és Király József Bács-Kiskun megyei elnök vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy az alacsony árajánlatokat az utóbbi napokban maguk a gazdák jelezték és ezt az újsághirdetések is bizonyítják. Véleményük szerint a helyzet azért érthetetlen, mert az "egyébként helyes" importkorlátozás miatt a szőlő árának az elmúlt évihez képest emelkedni kellene. Ezt támasztja alá a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának termésbecslése és árprognózisa is, amely szerint 90 forint az elfogadható minimális ár – hangsúlyozzák. Hozzáteszik, hogy Európában a kedvezőtlen időjárás miatt is jelentős áremelkedés várható.
A két politikus kijelenti: az is teljességgel elfogadhatatlan, hogy a hírek szerint az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedő Ház szintén 60 forintos bruttó felvásárlási árral jelentkezett. Megfogalmazásuk alapján azt gyanítják, hogy "a felvásárlók az olasz import nyereségcsökkenését aljas módon a szőlőtermelők kárára akarják kompenzálni".

Forrás: MTI
 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook