Hírek

Még nem érződik a drága takarmány az élelmiszerárban

Elég eltérően vélekedtek a jövőre várható élelmiszer-inflációról a múlt heti Európai Kereskedelmi Napon tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Csűrös Aliz, az Auchan expanziós igazgatója egy százalék alatti, Antalffy Gábor, a Kisosz elnöke 3,5-4 százalék közötti, míg Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke 4-5 százalék közötti élelmiszer-drágulásra számít jövőre. Kozák Ákos, a GfK Piackutató igazgatója viszont arra emlékeztetett: az elmúlt három−öt évben rendre átlag 2-3 százalékkal az éves teljes infláció fölötti szinten emelkedtek az élelmiszerárak. Ez várhatóan sem az idén, sem jövőre nem változik.

Októberben azonban az előző hónaphoz képest mindössze 0,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, év/év alapon pedig "csak" 7,6 százalékos növekedést mért a KSH a 6 százalékos teljes infláció mellett. Az elemzők úgy látják, az élelmiszerek áremelkedése nem szűrődött át a várt mértékben a fogyasztói árakba (lásd külön cikkeinket) − az kétségtelen, hogy több jelentős forgalmú ágazatban sem sikerült a terményárak költségemelő hatását elismertetni a kiskereskedelemmel. A sertéságazatban cégenként és termékcsoportonként változik, mekkora áremelést tudtak kiharcolni a feldolgozók. Eddig a feldolgozói átadási árak 5−13 százalék közötti emeléséről vannak visszajelzések − mondta lapunknak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Ez azonban nem kompenzálja a takarmányok, az élő állat drágulását, illetve az egyéb termelési költségek emelkedését, ezért a feldolgozók arra számítanak, hogy 2013 első felében folyamatos, elhúzódó áremelések lesznek.

A korábban jelzett többkörös baromfitermék-drágulásból egyelőre csak egyet sikerült maradéktalanul megvalósítani a gyártóknak − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja. Az októberi 10 százalék kívánság maradt, sőt az iskolakezdés és a hosszú hétvégék költekezése miatt kismértékben visszaeső fogyasztás pár forintos árcsökkenést is hozott. A 10 százalékot még annak tudatában remélték a feldolgozók, hogy a kormány hajlik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére. A kormány többszöri sürgetésre ma ad hivatalos választ a szeptember végén nyilvánosságra hozott tanulmányunk javaslataira − mondta ezzel kapcsolatban Torba Tamás, a Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért csoport szóvivője. Jelenleg a kismértékű uniós baromfihús-túltermelés miatt nincs esély áremelést elismertetni a kiskereskedelemmel, mert a költségnövekedési érveket nem fogadják el. Ezzel azonban lényegében megalapozzák azt, hogy a hizlalással átmenetileg felhagyó termelők miatt január-februárra masszív hiány legyen, és akkor még a mostani tervnél nagyobb áremelést is kénytelenek lesznek elfogadni − mondta Bárány. Szerinte ha nem sikerül a takarmányköltségeket kompenzálni, akkor fél éven belül a termelők 20 százaléka felhagyhat a baromfineveléssel.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook