Hírek

Tájékoztató honlapot indított a NAK az EKÁER-ről

A NAK honlapján, illetve közvetlenül az ekaer.nak.hu címen már elérhető a Kamarának az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) kapcsolatos internetes oldala.

A honlapon található tudásbázis közérthetően ismerteti a rendszer jogszabályi hátterét, és gyakorlati példákon keresztül ad válaszokat a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő speciális kérdésekre. A rendszer használatának megértését segítik a honlapon megtekinthető tematikus videofilmek is, amelyek a regisztrációtól a bejelentésig végigvezetik az érintetteket az egyes folyamatokon. A weboldalon elérhető egyszerű kérdőív kitöltésével pedig a termelők egyértelmű választ kapnak arra, hogy adott szállítmányukhoz szükséges-e EKÁER-bejelentés, vagy mentesülnek a kötelezettség alól. A honlap dinamikusan követi a szabályozás esetleges módosításait, és felhívja a látogatók figyelmét az egyes változásokra. Az EKÁER indulása óta a NAK – a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével – számos tájékoztató fórumot szervezett a rendszerről. A tájékoztatás mellett a Kamara fontosnak tartja, hogy folyamatosan egyeztessen a jogszabályalkotásért és a végrehajtásért felelős hatóságokkal, hogy az EKÁER használatával kapcsolatban a tagság részéről felmerült kérdéseket és problémákat a szabályozás módosításával kezelni lehessen. A NAK célja, hogy az eredeti jogalkotói szándék sérelme nélkül egy életszerű és könnyen használható rendszerré váljon az EKÁER. A NAK támogatja a jogalkotónak az EKÁER bevezetésével kapcsolatos céljait: a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítését, az áruforgalom átláthatóvá tételét, a gyakran az emberi egészséget veszélyeztető, élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárását és az áfacsalásokra szakosodott bűnözői körök visszaszorítását. A rendszer célja tehát nem a tisztességesen dolgozó szereplők terheinek növelése, hanem érdekeik védelme a tisztességtelen piaci szereplőkkel szemben.

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook