Hírek

A kukorica az elmúlt 10 év legmagasabb termésátlagát produkálja

Az utóbbi 10 év legjobb termésére számítanak az idén kukoricából, mondta a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke. Befejezték a napraforgó betakarítását, de akadnak olyan területek, ahol még 100 méter hosszan vízben áll a növény.

A kukoricának pedig csak a tíz százalékát takarították be – mondta el Vancsura József, a háromezer gazdálkodót összefogó Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnöke a szövetség szekszárdi ülésen. Arról is beszélt, az eddigi termésátlagok azt igazolják, amit a szövetség egész évben mondott, hogy a kukorica az elmúlt 10 év legmagasabb termésátlagát produkálja.  A hazai, egymás közti versenyhelyzet ellenére céljuk, hogy közkinccsé tegyék azon fogásokat, amelyekkel a legolcsóbban, a legjobb minőséget, a legnagyobb mennyiségben lehet termeszteni. A támogatások nagyságrendjét sem tudják befolyásolni a termelők, mert azokról az uniós és az ahhoz kapcsolódó hazai szabályok szerint döntenek. Még ennél is jobban kell tudni alkalmazkodni a termelés-technológiai fejlesztésekhez. Magyarország ugyanis alkalmas arra, hogy a legjobb technológiát lehessen alkalmazni, függetlenül a bírtoknagyságtól, mondta Vancsura József. Ugyanakkor, egy bizonyos birtoknagyságot elvár a piac.

Szólt még arról, hogy a búzatermesztésben előtérbe kerültek a nyugati fajták, mert az utóbbi 2-3 évben nem vált el jelentősen a takarmánybúza és a minőségi kenyérgabona ára. Ettől függetlenül arra ösztönzik a termelőket, hogy a legjobb magyar nemesítésű magyar fajtákat vessék el, mert idén már látszik, ha 20 százaléknyi különbséget mutat a takarmány és az étkezési búza ára, akkor már megérni. Pár év kedvezőtlen tapasztalatai alapján nem szabad abba a hibába esni, hogy elfelejtjük, a több mint 100 év eredményeit tükröző hazai nemesítésű fajtákat, mondta a gabonaszövetség elnöke.

Mint mondta, hazánkban nemcsak időjárásban, a talajviszonyokban, hanem a gazdaságok formájában, felkészültségében és tudásszintjében is nagyok a szélsőségek, pedig ma már nemcsak a természeti adottságok kihasználásában, hanem az értékesítésben is profinak kell lenni. A termés mennyiségével és annak minőségével lehet profitot termelni, mert az árak nem a termelőkön, nem a szövetségen múlnak. A gabona árát a világpiac határozza meg: – Mi a világpiac termelőivel vagyunk versenyben, fogalmazott az elnök. Ha valaki elevet két hektár kukoricát, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a termés fele a világpiacon mérettetik meg.

Forrás: teol.hu/Ihárosi Ibolya

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook