Hírek

ERCOLE, a tizenharmadik feladat! Harcba szállni a kukorica, a napraforgó és egyéb kultúrák talajlakó kártevőivel…

Héraklész, latinul Hercules, olaszul ERCOLE, Zeusz és Alkméné királyné gyermekeként a görög mitológia szerint az ókori Hellasban látta meg a napvilágot. Zeusz esküjének megfelelően szolgaként 12 feladatot kellett teljesítenie. A szinte teljesíthetetlen kihívások közé tartozott például Minosz vad bikájának a megszelídítése. ERCOLE akkor még nem sejtette, hogy új feladatot is kap; hiszen minden próbát kiállt. Harcba kell szállnia a kukorica, a napraforgó és egyéb növénykultúrák talajlakó kártevőivel is, meg kell „szelidítenie” őket is.

Elsőként Olaszországban kapott számos kultúrában engedélyt. 2014-ben Magyarországon szükséghelyzeti engedéllyel került forgalomba. Örömmel jelenthetjük, hogy az ERCOLE  2015-re is megkapta a szükséghelyzeti engedélyét Magyarországon, sőt  2015-ben már nem csak kukoricában és napraforgóban, hanem tormában is felhasználható, ahol eddig nem volt engedélyezett talajfertőtlenítő.  Cégünknek – ezzel a termékkel is – hosszú távú tervei vannak Magyarországon, ezért az új kor szabályainak megfelelően mindent megteszünk céljaink eléréséért, a termék minél szélesebb körű engedélyeztetéséért.

Miért kellett ERCOLE-nak ismét harcba szállnia? Nos a magyar növényvédősök és termelők számára ezt sajnos nem kell magyarázni.  A neonikotinoid tartalmú rovarölő csávázószereket sújtó brüsszeli korlátozó rendelet alaposan beszűkítette a termelők mozgásterét, a talajlakó kártevők ellen felhasználható készítmények körét, ezért minden új, e téren bevethető engedélyezett megoldásra szükség volt, van és lesz.

Szántóföldi kultúrnövényeink leggyakoribb talajlakó kártevői.

Az ERCOLE talajfertőtlenítő rovarölőszer hatóanyaga a lambda-cihalotrin jól ismert kontakt- és gyomorméreg, erős repellens hatással. Hatóanyagtartalma 4 g/kg. A hatóanyagot egy úgynevezett G Plus technológia segítségével könnyen kezelhető, precízen adagolható gipsz granulátumba formázta a gyártó a SIPCAM Italia.

Az ERCOLE homogén szemcseméretű, precízen adagolható granulátum.Szemcsemérete homogén, 0,3-0,9 mm, fajsúlya 0,7-0,9 g/cm3 , nem porzik és nem higroszkópos ezért a gyakorlatban használt granulátumszóró berendezésekkel, könnyen és pontosan adagolható. A NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézeténél 2014-ben végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy az ERCOLE a leggyakoribb granulátum adagoló berendezésekkel – Gaspardo, John Deere, Kverneland, Microsem – az engedélyezett dózistartományban a gyakorlatban használt haladási sebesség mellett tökéletesen kijuttatható. A Gépesítési Intézet mérési vizsgálatai során készített beállítási segédleteire támaszkodva a Sumi Agro munkatársai gyorsan és hatékonyan tudnak segíteni a különböző granulátum adagolók beállításában is.

Az ERCOLE-t 2014-ben számos hazai termelő kipróbálhatta a kukoricabogár lárvák, drótférgek, bagolylepke hernyók, pajorok ellen. Dózisa vetéssel, vagy kultivátorozással egy menetben kukoricában 12-15 kg/ha, napraforgóban és tormában 10-15 kg/ha. Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora és nagykereskedője a KITE Zrt. különböző talajművelési rendszerekben is tesztelte. 

Termésátlag kukoricabogárral fertőzött területen szántás mellett – Kenderes 2014

A Kenderesen készült kép is jól mutatja, hogy a gyökérkártételt (IOWA skála: 3,9) milyen mértékben csökkentette az ERCOLE üzemi kezelés. A kezelés hatékonyságát az állományról készült felvétel is igazolja.

Az ERCOLE hatása a gyökérkártételre és a kukorica állományra – Kenderes 2014

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a kukoricabogár lárva elleni vizsgálatok azt mutatják, hogy az ERCOLE eredményesen használható vetésváltásban és önmaga után termesztett kukoricában.

Az ERCOLE a drótférgek ellen is jól szerepelt a hazai vizsgálatokban és 10 kg/ha dózisban a standard készítményhez hasonlóan jelentősen csökkentette a drótférgek okozta kártételt.

Drótféreg rágta lyukak száma kukoricán –  Békéscsaba - Syntech Research Hungary 2014

Az ERCOLE gyors és hosszú hatású készítmény, mely a tartós védelmet nyújt, ugyanakkor a csapadék, öntözővíz hatására sem mosódik le. A granulátum lassú elbomlását bizonyítja, hogy szemcséi még a nyár közepén is könnyen fellelhetők a talajban.

Reményeink szerint az ERCOLE állandó engedélyéhez szükséges  magyarországi biológiai vizsgálatok 2015-ben lezárulnak, így a közeljövőben  a készítmény elérhetősége, felhasználhatósága már külön, adminisztratív papírmunka nélkül is biztosított lesz, legalább a kukorica és a napraforgó termelők részére. Természetesen a Sumi Agro céljai közt szerepel az ERCOLE egyéb növénykultúrákban való engedélyezése is.

Jáger Ferenc

Sumi Agro Hungary Kft.

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook