Hírek

5,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Idén júliusban a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A növényi termékek ára 8,4 százalékkal alacsonyabb, míg az élő állatok és állati termékek ára 0,4 százalékkal magasabb volt, mint egy éve.
A gabonafélékért 5,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni júliusban, mint egy évvel korábban. A búza betakarításával és értékesítésével az árak csökkentek, de az árszintje 4,6 százalékkal az előző évi ár felett volt. A kukoricánál 10 százalékos árcsökkenést mért a KSH.
Az ipari növények ára 11,7 százalékkal, a burgonyáé 25,5 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A zöldségfélék ára 1,2 százalékkal emelkedett 2013 júliusához képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, görögdinnyének és csemegekukoricának a legnagyobb a súlya ebben az időszakban, mindhárom terméknél 3-5 százalék közötti árcsökkenést figyelt meg a KSH. Jelentős súlyú még a paradicsom, ami azonban 46 százalékkal drágult.
A gyümölcsfélék ára 19 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A termékcsoporton belül ebben az időszakban döntő súlyú a meggy és a sárgabarack értékesítése. A meggy ára 40 százalékkal csökkent a termésmennyiség jelentős növekedése miatt. A sárgabarack ára 27 százalékkal növekedett.
Az élőállatok termelői árszintje júliusban 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,1 százalékkal nőtt. A baromfi ára összességében 5,6 százalékkal maradt el a 2013. júliusitól.
Az állati termékek ára 4,5 százalékkal volt magasabb júliusban az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 0,5, a tej termelői ára 5,5 százalékkal nőtt.
Az év első hét hónapjában 9,4 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termékek termelői árai 2013 azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek ára 14,8 százalékkal visszaesett, míg az élő állatok és állati termékeké 0,8 százalékkal emelkedett.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés