Hírek

6,6 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly decemberben 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban – jelentette a KSH.

Ezen belül a növényi termékek ára 6,9, az élő állatok és állati termékeké 6,2 százalékkal csökkent. A múlt év egészében a mezőgazdasági termelői árak 6,1 százalékkal csökkentek 2013-hoz viszonyítva, a növényi termékek ára 9,2, az élő állatok és állati termékeké 1,1 százalékkal csökkent.
Tavaly decemberben a gabonafélék ára 8,4 százalékkal csökkent 2013. decemberhez viszonyítva. A búza ára megegyezett az egy évvel korábbival, a kukoricáé viszont 11 százalékkal alacsonyabb lett – közölte a KSH, hozzátéve, hogy mindkét növény termésmennyisége kiemelkedő volt tavaly.
Az ipari növények ára 2,1, ezen belül az olajos növényeké 2,8 százalékkal elmaradt az előző decemberitől.
A burgonya ára 39 százalékkal csökkent, a zöldségféléké 8,6 százalékkal emelkedett.
A gyümölcsfélék ára 17 százalékkal visszaesett, ezen belül az alma és a szőlő ára 21 százalékkal csökkent, a körtéé 26 százalékkal nőtt.
Az élő állatok termelői árszintje 7,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 12,4 százalékkal a vágósertés ára csökkent, a vágómarha és a vágóbaromfi ára 6,1, illetve 3,9 százalékkal mérséklődött.
A sertés felvásárlási ára 2014. július óta folyamatosan csökkent, decemberben 339 forint volt kilogrammonként, ami 2011. szeptember óta a legalacsonyabb ár – közölte a KSH.
Az állati termékek ára 4,2 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakinál. A tojás ára 3,5 százalékkal nőtt, a tej termelői ára 6,4 százalékkal mérséklődött. A tej felvásárlási ára október óta stagnál.
Tavaly január-decemberben a gabonafélék ára 8,9, az ipari növényeké 7,6, a burgonyáé 23 százalékkal elmaradt a 2013. évitől.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 2013-hoz viszonyítva 3,1 százalékkal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 3,9 százalékos csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos emelkedéséből tevődött össze. Miután a termelői árak jobban csökkentek, mint a ráfordítások költségei, az agrárolló 96,9 százalékos volt 2014-ben.
A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkentek a legnagyobb mértékben, 10,6 százalékkal. A műtrágya és az energia ára kisebb mértékben, de szintén mérséklődött, 3,9, illetve 3,7 százalékkal.
A mezőgazdasági beruházásokon belül a gép- és az épületberuházások költsége egyaránt növekedett, 2,6, illetve 2,0 százalékkal.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés