Hírek

A tőzsdei árak is indokolják a vetésterületek bővítését

Az aszály és a téli fagy miatt kipusztult, illetve kitárcsázott repce- és búzavetések helyére jó eséllyel az idén is magas árat elérő napraforgó vagy kukorica kerül. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint várhatóan a tavalyinál 37 ezer hektárral nagyobb területen vetnek napraforgót a gazdák, eddig a harmada került ki a földekre.

A kukorica vetése még épp csak elkezdődött, itt 42 ezer hektáros pluszterülettel számolnak.

A BÉT határidős jegyzéseit figyelembe véve nem meglepő e vetésterületek bővülése. A napraforgó jegyzése októberi szállításra tonnánként 148 ezer forintnál jár, míg az új termésű kukorica novemberi szállításra 48−49 ezer forint között mozog. A napraforgó még jobban is drágulhat az idei európai repceterméssel kapcsolatos aggályok miatt.  Míg április elején az új termésű repcemag jegyzése tonnánként 138 ezer forint körül alakult, mostanra meghaladta a 142 ezer forintot is.

Nemcsak a területeket igyekeznek növelni a tavaszi vetésű növényeknél a termelők, de a vetőmag-forgalmazók tapasztalatai szerint a hozamokat is. Idén intenzívebb kereslet mutatkozott a drágább, megfelelő agrotechnika alkalmazása mellett jobb hozamokra képes hibrid vetőmagok iránt − mondta a Napi Gazdaságnak Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója −, a korábbi évekhez képest szűkebb kínálat miatt a legkeresettebbek gyorsan elfogytak. Az idei áremelkedésekről, az értékesített volumenekről a második félév elején lesznek pontosabb adatok, ám Ruthner szerint nem várható jelentősebb piaci átrendeződés a legnagyobb fajtatulajdonosok, piaci szereplők között.

 

Tavaszi vetések 2012
Növény Tervezett vetés (ezer hektár) Teljesült (százalék)*
Tavaszi árpa 104,96 97
Magborsó 17,5 100
Zöldborsó 13,83 73
Zab 53,65 89
Szója 36,62 5
Cukorrépa 15,642 75
Napraforgó 611 34
Kukorica 1262,5 7
*április elejére, forrás: Nébih

Forrás: Napi Gazdaság
 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook