Hírek

Januárban 13,4 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

2014 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 13,4 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ezen belül a növényi termékek árai 19,6 százalékkal estek vissza, az élő állatok és állati termékek árai pedig 0,7 százalékkal mérséklődtek. 2014 januárjában a gabonafélék ára 25,1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A búza felvásárlási ára 52 700 forint, a kukorica ára pedig 44 200 forint volt tonnánként. Az ipari növények ára 27,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az olajos növényeké 31,5 százalékkal esett vissza. A napraforgó felvásárlási ára a betakarítás megkezdésekor jelentősen visszaesett, jelenleg 78 600 forintba kerül tonnánként, ami 2013 decemberéhez viszonyítva 17,8 százalékos csökkenést jelent.

A burgonya ára 8,1 százalékkal emelkedett a tavaly januári 89,8 százalékos növekedés után. A zöldségfélék ára 0,5 százalékkal, a gyümölcsféléké pedig 2,4 százalékkal nőtt 2013. januárhoz mérten.

A vágóállatok termelői árszintje 2014 első hónapjában 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 2,8 százalékkal mérséklődött, így a felvásárlási ára 377 forint volt kilogrammonként, miközben 2013. szeptemberben még 435 forint volt. A baromfi ára összességében 6,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A vágócsirke felvásárlási ára az előző havi árszinten van, de 2012. augusztus óta nem volt ilyen alacsony, jelenleg 277 forintba kerül kilogrammonként.

Az állati termékek ára 10 százalékkal volt magasabb 2014 januárjában az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 14,3 százalékkal csökkent, miközben a tej termelői ára 16,4 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára október óta minden hónapban 2 forinttal magasabb volt.

Forrás: trademagazin.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés