Hírek

Növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű

Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól – mondta a Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese pénteken Pécsett.

Rudolf Péter ezt egy sajtóbeszélgetésen azzal indokolta, hogy kedvezőbbé vált az erőmű 2013-ban átadott, második biomassza-tüzelésű blokkjának kapacitáskihasználása. A vezérigazgató-helyettes utalt arra, hogy a 24 milliárd forintból épített, 70 megawatt hő- és 35 megawatt villamosenergia-termelő kapacitású, kalászosok szalmájával, kukorica- és repceszárral, energianáddal üzemelő berendezés révén az erőmű tavaly 3,5 milliárd forintot fizetett ki a mezőgazdasági melléktermékeket beszállító partnereinek, komoly bevételekhez juttatva a térség agrárvállalkozóit. Rudolf Péter hangsúlyozta, hogy nem jelent ökológiai problémát e tüzelőanyag nem agrárcélú felhasználása, tekintettel arra, hogy az erőmű 100 kilométeres körzetében évi 7 millió tonna mezőgazdasági melléktermék keletkezik, és ennek mindössze 2-3 százalékát vásárolják fel. Az égetés után maradó, káliumban és foszforban gazdag hamu pedig, amely a tüzelőanyag 7-8 százaléka, a gazdálkodókhoz kerül, akik felhasználják a földművelés során. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az erőmű az agrárintegrátori rendszerének tervezett bővítésével, a bálázott tüzelőanyag mennyiségének növelésével emelkedő és kiszámítható jövedelmet ígér a gazdáknak. A 270 dolgozót foglalkoztató pécsi erőmű fa- és lágyszárú tüzelőanyaggal üzemelő biomasszablokkjai 31 ezer háztartás, valamint 450 intézmény távhő- és melegvízellátását biztosítják a Dunántúl legnagyobb városában. A második biomasszaberendezés üzembe helyezésekor Pécs az első magyarországi nagyváros volt, amelynek távfűtését teljes egészében megújuló energiából biztosították.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés