Előrejelzések

Időjárás

Keddig maradnak az erős mínuszok

Keddtől mérsékelt enyhülés lesz tapasztalható, a havazást havas eső válthatja fel, majd eső.

Hétfőn túlnyomóan napos idő, kevés felhő várható, de délen, délnyugaton időnként erősen felhős körzetek is lehetnek. Arrafelé hószállingózás előfordulhat. A déli, délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de a szélvédett havas helyeken akár -15 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -3 fok között valószínű.

Kedden eleinte kevés lesz a felhő, majd nyugat felől felhősödés kezdődik. Kezdetben csupán néhol, délutántól egyre többfelé várható csapadék: északkeleten zömében hó, másutt a havas eső, eső mellett átmenetileg ónos eső is hullhat. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -2 és -7 fok között várható, de a havas, derült részeken -10, -12 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, ugyanakkor északkeleten kevéssel fagypont alatt marad a csúcsérték.

Szerdán többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól nyugat felől felszakadozik a felhőtakaró. Szórványosan várható csapadék: északkeleten hó valószínű, másutt a havas eső, eső mellett átmenetileg ónos eső is hullhat. A nyugatias szél megélénkül, időnként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd estefelé megnövekszik a felhőzet. A hajnali, reggeli órákban elszórtan előfordulhat hózápor, de napközben már nem valószínű csapadék. A nyugati szél megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

Pénteken átmenetileg csökken, majd ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Hajnalban, illetve estefelé számíthatunk záporra, hózáporra, illetve délen esőre. A délnyugati szél helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég. Több helyen valószínű eső. A keleti, délkeleti szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés