Előrejelzések

Időjárás

Széllel érkezik az esős időszak

A hét eleje gomolyfelhőkkel köszönt ránk, azonban a hűvös szellő erősebb lehűlést is hoz magával a hét közepére. A talaj menti fagyok is egyre népszerűbbé válnak.

fotó: OMSZ

Október 22, Hétfő

Az ország nagy részén a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, de eleinte délnyugaton, nyugaton még több lesz a felhő. Néhol kisebb eső lehet. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Október 23, Kedd

Kezdetben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. A nap nagy részében csapadék nem valószínű, késő délutántól, estétől észak felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. A nyugati, északnyugati szelet az északi országrészben erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Október 24, Szerda

Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Október 25, Csütörtök

Felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporokkal. Az északnyugati szél sokfelé viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Október 26, Péntek

Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A délire forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Október 27, Szombat

Erősebben és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek, szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

fotó: OMSZ

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook