A főbb tápelemek és azok optimális kijuttatási ideje a napraforgó növénykultúránál

A növények különösen a vegetatív növekedés kezdeti szakaszában érzékenyek a hiányára. Nitrogén hiányra utalnak a következő tünetek: Világoszöld szín, az idősebb levelek sárgulnak, barnulnak, majd elhalnak. Lassú növekedésű, satnya növények, korai öregedés. Kevés, kicsi vagy semmi termés.

A napraforgó növekedése teljes időszakában veszi fel a nitrogént, amely fehérje alkotó elemként döntő szerepet játszik a kezdeti fejlődés, valamint a hajtásnövekedés intenzitása és a termés kialakítása terén. A generatív időszakban a megfelelő mennyiségben képződött vegetatív részek teszik lehetővé a nagy kaszattermés biztosítását.

A műtrágya dózis tervezésénél figyelembe kell venni

• a talaj humusztartalmát
• megcélzott termésátlagot
• évjáratot
• elővetemény talajban hagyott N adagját

A nitrogén műtrágyát tavasszal, magágy készítéskor kell kijuttatni, kerülve a túladagolást.

A N túladagolás kedvezőtlenül hat az olajtartalomra, nagymértékben növeli a betegségekkel szembeni fogékonyságot. Savanyú talajon a túlzott nitrogén ellátás vízfelvételi zavarokat idézhet elő, rontja a kalcium és kálium felvétel hatékonyságát. A napraforgó sok nitrát nitrogént tud felvenni, ami élelmezésügyi szempontból igen káros.

A foszfor a generatív fejlődés és a növény energia ellátásának legfőbb eleme. A növényi anyagcsere folyamatokban és az energia háztartásban betöltött szerepénél fogva a foszfor a csírázás, a kelés, a virág- és magképzésben is alapvető jelentőségű.  A magok energiatartalékaként a csíranövény energiaellátása is foszforhoz kötött. A foszfor fontos szerepet tölt be a zsírsavak szintézisében és szállításban, a lipidek anyagcseréjében. Hiányában a napraforgó gyökérzete fejletlen lesz, a léha kaszatok aránya megnövekedik, levelei kicsik, sötétzöld színűekké válnak, később nekrotikus jelenségek kíséretében kivilágosodnak. A foszforhiány klasszikus tünete a vörös vagy bíborszínű (antociános) elszíneződések a növények alsó részén.

A foszfátok talajon belüli mozgása rendkívül lassú, ezért a kijutatott foszfor gyakorlatilag ott marad, ahová kijuttattuk. A növény gyökereinek ezért folyamatosan a felvehető foszfor új zónáiba kell bejutniuk, hogy azt felvehessék. A foszfor nem mosódik ki, ezáltal a szántott réteg könnyen feltölthető egy magasan ellátott szintre.

A számított foszfor 80 %-át őszi mélyműtrágyázással célszerű a gyökérzónába juttatni, a fennmaradó részt pedig startertrágyaként kiadni a napraforgó kelésének, valamint kezdeti fejlődésének elősegítésére. A teljes mennyiség tavaszi kijuttatása csak akkor indokolt, ha az ősz folyamán nem volt lehetőség alapműtrágyázásra.

A kálium jótékony hatású a fotoszintézisre, fokozza a növények aktív vízfelvételét, valamint csökkenti a párologtatást. A kiegyensúlyozott káliumellátás védi a növényt a szárazság okozta stressztől, valamint fokozza a kórokozókkal szembeni ellenálló képességet. A kálium növeli még a növény hideggel szembeni ellenállóságát, javítja a szárszilárdságot, növeli a magvak ezerszemtömegét és kedvezően hat az olajtartalomra.

Tipikus hiánytünete a levélcsúcsok és levélszélek sárgulása, majd elhalása, mely az idősebb leveleken kezdődik. A fiatal levelek széle alágörbül, sárgul, barnul, majd elhal. Romlik az olaj minősége.

A napraforgónak rövid idő alatt viszonylag sok káliumra van szüksége. Az összes kálium szükséglet 75 %-át a virágképződmények kialakulásától a virágzás végéig terjedő időszakban veszi fel.

Ebben az időszakban a talajban megfelelő mennyiségű, könnyen oldható tápelemnek kell rendelkezésre állnia. A korai fejlődési időszakban kialakuló tápanyaghiány később már nem egyenlíthető ki.

Ásványi talajokban a növények számára hozzáférhető kálium mennyiségét és a káliumdinamikát alapvetően meghatározza az ionok mozgása a talajkolloidok – talajoldat – gyökér rendszerben. A talaj káliumszolgáltató képességét befolyásolja annak káliumpufferelő és fixáló tulajdonsága.

A káliumot őszi mélyszántással kell a gyökérzónába kijuttatni. Megosztott őszi és tavaszi kijuttatás indokolt laza talajokon és abban az esetben, ha kötött talajunk agyagásvány összetétele fokozott káliumfixálásra képes. A tavaszi kijuttatás elfogadott még akkor, ha valamilyen okból az őszi káliumtrágyázás elmaradt.

A kalcium a sejtmembránok működésében, az áteresztőképesség szabályozásában játszik szerepet, és a sejtfal stabilizálásáért felelős. Nélkülözhetetlen az egészséges gyökérfejlődéshez, a megfelelő minőség biztosításához, és az ellenálló képesség növeléséhez. Erősen savanyú talajokon a Ca hiány szárpuhulást, szártörést okozhat.

A magnézium a klorofill alkotóeleme. Részt vesz a fotoszintézisben, az aminosavak és a fehérjék bioszintézisében, továbbá az enzimreakciók katalizátora.

Magnézium hiányt észlelhetünk akkor is, ha túlzott a talaj kálium, ammónium, kalcium és mangán szintje, a kialakuló ionantagonizmus következményeként.

Hiánytünetére jellemző a levélerek között kialakuló sárgulás, majd elhalás, mely még márványosodás formájában jelenhet meg. Elsőként az idősebb leveleken figyelhető meg, végül levélhulláshoz vezet.

A kén legismertebb szerepe a zsírsavak szintézisében van, így az olajos növények (repce, napraforgó) termesztése esetén feltétlen oda kell figyelni a jelenlétére, elégséges mennyiségére.

Elégtelen kén ellátás esetén elsősorban a növények fehérje anyagcseréje károsodik. A hiány következtében csökken a növények tápanyag felvétele, így a nitrogén felvétel is, ami növeli a nitrát anion talajvízbe történő kimosódásának veszélyét.

Kénhiány esetén a napraforgó legfiatalabb levelei sárgulnak, kanalasodnak, felfelé csavarodnak és törékennyé válnak. A későbbiekben a virágok színe fakóbb lesz.

Ezeket a tápelemeket az alapműtrágya részeként célszerű kijuttatni. Abban az esetben, ha a talajvizsgálati eredmények erős hiányukat jelzik, szükséges szilárd mész- és magnéziumpótló szerekkel, vagy a technológiát levéltrágyázással kiegészítve pótolni.

Forrás: Agrotrend.hu