Fenntarthatóság

Innováció

A digitalizáció megoldhatná a mezőgazdaság munkaerőhiányát?

A gazdálkodás napjainkra a korábbinál komplexebb tevékenységgé változott.

Együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért címmel rendezett nemzetközi konferenciát 2018. november 19-én a Magyar Tudományos Akadémia épületében a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF. A rendezvény kiváló fórumot teremtett a BASF növényvédelmi üzletágának globális vezetői és a magyar növényvédelmi hatóság szakemberei közötti párbeszédre, melynek témája a mezőgazdaság jövője volt – olvasható a vállalat közleményébn.


Dr. Feldman Zsolt: középtávon már csak a fenntartható mezőgazdaság lehet a megoldás – fotó: BASF

Christoph Hofmann, a rendezvényt szervező BASF Hungária Kft. Mezőgazdasági Megoldások üzletágának vezetője a rendezvény kezdetén kiemelte, hogy a konferencia platformmá kíván válni, ahol a különböző érintettek (kormányzat, termelők, ipar) megvitathatják a mezőgazdaság jövőjének kérdéseit.

Csak akkor válhat fenntarthatóvá a mezőgazdaság, ha a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontok is egyaránt érvényesülnek a döntésekben.

A rendezvény fővédnöke, Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) Mezőgazdaságért felelős államtitkára nyitóbeszédében kiemelte, hogy a gazdaságilag életképes, hatékony és erőforrásaival fenntarthatóan gazdálkodó mezőgazdasági termelés elérésének egyik kulcsa a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció lehet.

– Az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy szeretnénk magasabb fokozatra emelni az elmúlt években nyújtott hazai mezőgazdasági teljesítményt, mert ha összevetjük magnkat a nyugat-európai államokkal, még mindig sok ledolgozandó feladatunk van. Stabil piaci és együttműködési környezet megteremtésével rövid távon tudunk segítni, de középtávon már csak a fenntartható mezőgazdaság lehet a megoldás.

Csak a tudásalapú fejlődés és a határokon átnyúló együttműködés oldhatja fel azt az ellentmondást, ami a mezőgazdaság növekvő kibocsátásának igénye és a környezeti fenntarthatóság között feszül.

Az új Közös Európai Agrárpolitika (KAP) keretében új feladatunk van: nemcsak támogatási programokat tervezünk és hajtunk végre, de létrejön az európai Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszer, melynek működését Magyarországon is biztosítanunk  kell.

A szakmai vitában számítunk mindenkire: minden vállalkozásnak megvan a maga lehetősége és felelőssége, hogy hozzájáruljon a tudásalapú mezőgazdasághoz, ami magasabb termelési rátát eredményez kisebb természeti lábnyommal – emelte ki beszédében Dr. Feldman Zsolt.


Zsigó Róbert: Be kell vinni az életet a tudományba, hogy a tudományt kivihessük az életbe – fotó: BASF

Idén Zsigó Róbert, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár is részt vett a konferencián, bemutatva az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia főbb elemeit, aktualitásait. Beszédében kiemelte:

a növényvédőszer-használatból eredő, az emberi egészségre és a környezetre jelentett kockázatokat is úgy kell csökkenteni, hogy az ne veszélyeztesse a növények és növényi termékek károsítóktól való megvédését és a jó minőségű, biztonságos élelmiszer megtermelését.

– A helyszín megválasztásának fontos üzenete van számunkra, itt Kossuth Lajos aforizmája jut eszembe: Be kell vinni az életet a tudományba, hogy a tudományt kivihessük az életbe. A BASF állítása szerint kémiát alkot a fenntartható jövőért – ez bizakodásra ad okot, mert a fenntarthatóság már nem csak az államok fontos ügye, hanem az ipari szereplők is felismerték a fontosságát.

A fenntarthatóság sokat hangoztatott jelszava tehát nem kötelező önkorlátozást vár el, hanem értéknövelő innovációt.

Ma már nem kérdőjelezhető meg, hogy csak a fenntartható agrárium biztosíthatja a jövőt az integrált növényvédelemmel, a növényvédő szerek okszerű használatával, környezetkímélő módszerekkel és alternatív technológiákkal. A mai tanácskozás irányt és lendületet ad majd az innovációban, azaz kiviszi a tudományt az életbe – mondta Zsigó Róbert.

Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője, a BASF közép- és kelet-európai vezetője kijelentette: az innováció tette a BASF-et vezető vegyipari vállalattá, és ma a BASF-nek egyedülálló forrásai és lehetőségei vannak a vegyiparban. Az innováció és a digitalizáció témája mellett a BASF új stratégiájáról és a Visegrádi együttműködés fontosságáról is szólt az egybegyűlteknek.

Paul Leonard, a BASF mezőgazdasági megoldások üzletágának, állami és kormányzati ügyek  globális igazgatója az innováció, elővigyázatosság és fenntarthatóság témakörét járta körbe prezentációjában.

Az innováció fontos (többek között) a fenntartható mezőgazdaság eléréséhez, a gazdaság új életre keltéséhez és a fenntarthatósághoz.

Kiemelte, hogy a technológiai innováció kockázatvállalást igényel és bizonytalanságra épül. A politikának meg kell találnia a módját annak, hogy megértse és csökkentse a technológiai kockázatokat, de nem szabad azokat teljesen felszámolnia.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint csak a jövedelmet termelő mezőgazdaság fenntartható, az állandó függés a támogatástól az iparágat nem jó irányba viszi.

A konferencia egyik kiemelt blokkja a növényvédőszer-hamisítás elleni fellépéseké volt.

A kormányzat részéről Dr. Bognár Lajos, az AM Helyettes Államtitkára a jogi keretekekről beszélt, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatósága, valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkájáról tartott előadásában pedig hangsúlyozta, hogy a minisztérium az egyik legfontosabb feladatának tartja a hamisított növényvédőszerek felderítését és a piacról való kivonását.

Dr. Tőkés Gábor, a NÉBIH a igazgatóhelyettese az engedélyezési nehézségekről beszélt, de pozitívumokat is említett: a hatóság elérhető az ügyfelek számára, minden ügyfél azonos bánásmódban részesül, a kérelmeket az érkezés sorrendjében kezelik, illetve a bonyolult értékelést nem igénylő ügyeket (parallel, szükséghelyzeti, klón) esetében nem használják ki a jogilag rendelkezésre álló határidőt, ami gyorsabb ügyintézést eredményez.

Julia Richter, a BASF Mezőgazdasági Megoldások üzletágának fenntarthatósági munkatársa konkrét példákkal mutatta be, hogy mit jelent a fenntartható mezőgazdaság a BASF olvasatában.

A modern termelőknek olyan innovatív technológiákkal, megoldásokkal kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy képesek legyenek a szükséges élelmiszert, takarmányt vagy üzemanyagot a fogyasztó, a környezet és a termelő számára is biztonságos módon előállítani.

A szakember által bemutatott példák:

  • AgBalance™: A BASF úgy véli, hogy a fenntarthatósági programok is egyértelmű mérést igényelnek. Az eszköz magában foglalja a termelési jövedelmezőségi mutatókat, a termékgondozás mérését és a biológiai sokféleség javítását. Tudományos értékelést nyújt a legszélesebb körű forgatókönyvekről, és ajánlásokat tesz arra vonatkozóan, hogyan javítható a fenntarthatóság a mezőgazdaságban. A különböző partnerekkel együttműködve a BASF már számos tanulmányt végzett a világon ezen értékelési rendszerrel, hogy fenntarthatóbb eljárásokat és technikákat azonosítson a mezőgazdasági termelésben.
  • A termékgondozás a vállalati stratégia középpontjában áll. Az állandó termékfejlesztés egyik példája a "Stick and Stay" technológia. Ennek az innovációnak köszönhetően a gombaölő szerek közvetlenül a levél felületére ragadhatnak, ami azt jelenti, hogy a növények hatékonyabban képesek felszívni az anyagot.
  • A "Supply Chain Track and Trace" technológia segítségével nyomon követhetjük a növényvédő szerek útját a gyártástól a felhasználásig. Ez nem csak átláthatóbbá teszi az ellátási láncot, hanem segít megelőzni a hamisított termékek értékesítését.

A fentiekből is látszik, hogy a gazdálkodás napjainkra minden korábbinál komplexebb tevékenységgé változott:

  • az időjárás kiszámíthatatlansága,
  • a kártevők és gyomok elleni védekezés nehézségei,
  • a piaci áringadozások,
  • a természeti erőforrások szűkössége,
  • és a Föld túlnépesedése komoly kihívást jelent a mezőgazdaság számára.

Ezek a kihívások arra ösztönzik a BASF-et, hogy folytassa elkötelezett munkáját az innovatív megoldások fejlesztése céljából, és segítse a gazdálkodókat a lakosság növekvő élelmiszer iránti igényének kielégítésében.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés